Varázsüst (A Gyűrűk Ura mitológiája papíron és vásznon)

J.R.R. Tolkien könyve az emberiség elvesztegetett aranykoráról szól, Peter Jackson filmje a mozi hőskorát idézi.

Az ezredvég felé szép számmal nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások java zárult azzal az eredménnyel, miszerint a legjelentősebb 20. század irodalmi mű J.R.R. Tolkien 1954-56 között publikált A Gyűrűk Ura című regénytrilógiája. A szakma és a nagyközönség véleménye ritkán egyezik oly mértékben, mint amennyire A Gyűrűk Ura esetében: akadtak olvasók, akik minden idők legjobb könyveként aposztrofálták Tolkien hősi eposzát, és voltak kritikusok, akik egyenesen Homéroszhoz hasonlították az írót, mondván, a kollektív tudatban hevenyen ott élő mitikus aranykor emlékének adózva új mitológiát teremtett a legendákban karcsú 20. század számára. Érdekes momentum, hogy műfajteremtő fantasyájáról maga Tolkien úgy nyilatkozott, hogy voltaképp nincs is szerzője annak, hiszen a regény afféle archaikus legendafüzér, melyet neki csupán rekonstruálni kellett az ősi – óangol, germán, izlandi, finn és ír – mítosztöredékből, valahogy úgy, ahogy a skandináv Edda, a finn Kalevala vagy a Biblia szerzői tették egykoron. Tolkien mítosz-szerkesztőnek tekintette magát: az író nézetrendszerének sarköve az a gondolat, miszerint az emberiség közös kultúrkincse egy nagy üstben („cauldron of stories”) forr, amelyből – kiemelve onnan bizonyos történeteket, illetve motívumokat – az irodalmi mű „szerzője” dolgozik. John Ronald Reuel Tolkien (1892.01.03. – 1973.09.02.) irodalomtörténész és nyelvész, az óangol, a germán és finn nyelvek világszerte ismert és elismert szaktekintélye 1917-ben kezdett meséket írni. Az első sikert az 1937-es A babó című könyve hozta meg a számára, melyben már körvonalazódtak képzeletbeli világának, Középföldének határai, s megjelentek olyan, a későbbiekben nagy karriert befutott szereplők, mint Zsákos Bilbó, a szeretetreméltó kis hobbit és Gandalf, a bölcs varázsló. Az eredetileg gyermekeknek szánt könyv nem várt sikere arra késztette a szerzőt, hogy belevágjon a folytatásba, és a mintegy 17 éven át írt Gyűrű-trilógia Tolkien főműve lett. Igazán jelentős regényt ezután már nem is írt a szerző, élete hátralevő részét meséje háttér-mitológiájának precíz kidolgozásával töltötte. A rendkívül összetett Tolkien-kozmológia kiadása már az író fiára, Christopherre várt, aki apja halála után négy évvel, 1977-ben jelentette meg A Szilmarilok című testes legendagyűjteményt. Tolkien a mese helyszínét, Középföldét egyfajta alternatív Északnyugat-Európának tekinti. A szerző hatezer évvel ezelőttre, vagyis a zsidó-keresztény kultúra hajnala előtti időkre teszi a történetet, s habár azt írja, a „kontinensek alakja akkoriban még másfajta volt”, voltaképp már a Középfölde elnevezéssel is utal arra, hogy világa valahol a valóság és képzelet közötti határmezsgyén található. A tolkieni kozmológia varázsa a hihetetlenül rétegzett struktúrában rejlik: a regény világa összetett geográfiai, kronológiai, etnikai, lingvisztikai rendszer, vagyis egy teljes világkép. Könyvtárnyi elemzés ásott már le elképesztő mélységekig a tolkieni mitológia archaikus, európai gyökereit kutatva. A hatalom elátkozott gyűrűjét mintha a Niebelungok mágikus erejű varázsgyűrűjéből kovácsolták volna; Bilbó és a kincsét őrző Smaug sárkány története Beowulf legendájára emlékeztet, míg Isildur és az őt megkísértő gyűrű epizódja a bibliai bűnbeesést idézi; a természet nyelvét értő bölcs erdőlakó, Bombadil Toma Vejnemöjnen édestestvére, az erdei tündék, trollok, gnómok, entek és a hobbitok pedig a kelta mondák vissza-visszatérő szereplőinek rokonai. Tolkien rengeteg forrásból dolgozott, és zsenialitása abban rejlett, hogy ezekből az ősi toposzokból teljesen eredeti, mégis mitologikus erejű művet volt képes teremteni. Ráadásul mindezt egy pazar lingvisztikai teljesítménnyel fejelte meg: a tünde nyelv – melynek megalkotását elsősorban a germán nyelvek, továbbá az ősi finn inspirálta – komplex ábécével, hangtannal, grammatikai szabályrendszerrel rendelkezik. Ahogy A Gyűrűk Ura világának geográfiáját számos szerző próbálta meg Európa térképére rajzolni, úgy nagyon sokan véltek felfedezni korabeli politikai eseményekre való utalásokat a regényben: a világ bekebelezésére törő Mordor birodalmában például a fasizmus allegóriáját látják. Ezek az analógiák azonban erőltetettek: Tolkien regénye ugyanabból a tradícióból nőtt ki, mint Thomas Hardy, vagy T. S. Eliot művei, és ez az ipari forradalom ellen lázadó, múltba forduló romantikus-eszképista attitűd nem érdeklődött a külvilág eseményei iránt. Mindez legfeljebb a szerző tudatalattijára hathatott: Tolkien maga is tiltakozott az ellen, hogy regényében allegóriát lássanak, külön kiemelve, hogy életművét voltaképp saját elvesztett ifjúsága, és az emberiség kollektív, elvesztegetett gyermekkora emlékművének szánta. Ahogy egy honfitársunk megállapította, „a regény voltaképp nem más, mint elégia az »egyszer volt, hol nem volt« tovatűnt korszakért”. Az új-zélandi Peter Jackson opusza – Ralph Bakhsi 1978-ban kelt animációs munkáját nem számítva – az első kísérlet a mozi történetében A Gyűrűk Ura mozgóképre vitelére. Ritka nagy ívű vállalkozás, annyira grandiózus tett, hogy kezdetben félő volt, a garnírung (a világszerte rettentő csinnadrattával lezavart marketing-körítés, mely „a filmtörténet eddigi legdrágább produkciója” szlogen jegyében zajlott) elveszi az étvágyat a főmenütől (azaz magától a mozitól). Szerencsére nem így történt. Peter Jackson direktor hihetetlen alázattal nyúlt az anyaghoz, bár kénytelen volt néhány változtatást eszközölni: egy-két mellékszálat soványabbra vett vagy kiszórt (a könyvben már jóval korábban találkozik főhősünk, Zsákos Frodó és kis kompániája a tündékkel, mint a filmben), másokat picit húsosabbra hízlalt (a szerelmi szál Arnen és Vándor között), továbbá elhagyta a dalokat, és néhány igen megnyerő figurát (Zsizsik úr, Bombadil Toma) is száműzött. A kényszerűségből végrehajtott módosítások némelyike esetleg zavarólag hathat a vakhű Tolkien-hívők szemében, a veszteségekért azonban kárpótol a film minden ízében kidekázott környezetrajza és pazar vizuális kavalkádja, nem beszélve az egyetlen másodpercre sem lankadó cselekményszövés lebilincselő erejéről. A Gyűrűk Ura filmadaptációja méltó az eredeti regényhez. Igazi, originális varázsmese született: Peter Jackson műve a mozi azon hősi korszakát idézi, melyben a mítoszteremtés még mindennapos esemény volt, azt a korszakot, melynek – mostanáig úgy hittük – már évtizedekkel ezelőtt bealkonyult.

Szerző: Pápai Zsolt
Forrás: InterCom (2002.01.20.)