A legigazibb tündérmese

J. R. R. Tolkien hite

" Hanem a tündérmesék vigasztalása nem csupán ősi vágyaink kielégítésére szolgál. Sokkal fontosabb a Boldog Befejezés vigasza. Ki merem jelenteni, hogy ez minden klasszikus tündérmesére jellemző. Legalább is úgy látom, hogy a Színművek legteljesebb formája, hivatása a Tragédia - a tündérmesékre pedig épp az ellenkezője igaz. Minthogy nem rendelkezünk ilyen, ellentétes értelmű szóval, e lezárást 'eukatasztrófának', azaz örömteli, egyben megrendítő végkifejletnek nevezem. (...)
Az Evangélium egy tündérmesét mond el, legalább is egy nagyszabású történetet, amely a tündérmesék minden fontos mozzanatát tartalmazza. Számtalan csoda szerepel benne: főként művészi, megindítóan szép, a legteljesebb értelemben mitikus csodák - közöttük pedig ott ragyog a legteljesebb, leghatalmasabb 'eukatasztrófa'. Ám ez a történet belépett a Történelembe és a látható világba (...) Krisztus születése az ember történetének 'eukatasztrófája'. A Feltámadás a Megtestesülés történetének örömteli, megrendítő végkifejlete. E cselekmény örvendezéssel kezdődik és végződik. Egyetlen meséről sem tudunk, amelyet az emberek igazabbnak találtak, s amelyet több szkeptikus ember fogadott volna el, pusztán önnön értékei miatt."
(Részlet A fa és levele című esszéből)

    A hagyományosan anglikán vallású Angliában mindmáig fel-felbukkan egyféle idegenkedés a katolikus egyházzal szemben. Szilárdan fennáll például a törvény, amely szerint az uralkodó nem lehet katolikus vallású - vagyis a királyi család nemrégiben katolizált férfitagja kizárta magát a trón örökléséből. A kultúrális életet illetően nem különösebben szokás hangoztatni, hogy a XX. század három kiemelkedő angol írója is "Rómához tartozott". Gilbert Keith Chesterton negyvennyolc, Evelyn Waugh huszonhét évesen tért át az anglikánról a katolikus hitre - az 1892-ben született, s nyolcvanegy évet élt John Ronald Reuel Tolkien pedig katolikus család sarja volt.

Nem csupán egy film...

Tolkien életéről, munkásságáról minden valamire való lexikon elmondja, hogy az angol nyelv és irodalom filológusaként a leeds-i, valamint a nagyhírű oxfordi egyetem katedrájáról tanított, s hogy nevét a tudományos-fantasztikus irodalomba sorolható tündérmeséi emelték világhírre. Három fő műveként A Babó (eredeti címén: The Hobbit), a Silmarillion, de mindenekelőtt A gyűrűk ura című regényét tartják számon.
A nagylélegzetű mese közelmúltban elkészült amerikai filmváltozatának decemberi világpremierjét - nem érdemtelenül - hatalmas érdeklődés előzi meg, s egészen bizonyos, hogy a következő hónapokban cikkek és műsorok tucatjai foglalkoznak majd a művel és szerzőjével. Tolkien gazdag alakjából mostanság sokan ragadnak ki ezt-azt, s a divatvilág szellemiségének ismeretében félő, hogy végül is úgy állítják elénk, mint misztikus legendákat kitaláló, parttalanul képzelgő meseírót, aki lényegében a minden vallást és filozófiát egybemosó New Age előfutára. Már csak ezért is érdemes megemlékeznünk Tolkien világának egy olyan fontos területéről, amely a médiában várhatóan szóba sem kerül: keresztény hitéről.

A képzelet útja

Hitvalló magatartásának legszebb bizonyítéka alighanem Tree and Leaf (A fa és levele) címmel 1964-ben megjelent esszéje, amely a tündérmesék, illetve a katolikus hit szintézisbe állítása. Fantáziája szülte meséi eszerint semmiképpen sem lehetnek öncélúak: A képzelet emberi kiváltságunk marad, bár a magunk kis mércéje szerint és önállótlanul képzelődünk, hiszen teremtmények vagyunk - ám nem közönséges teremtmények, hanem a Teremtő képére és hasonlatosságára teremtettek. Tolkien az angol irodalom tudósa volt: történeti olvasmányélményeiből fakadóan a germán és kelta mitológiára épültek. Ám messze túllépve azt, üdvtörténeti távlatot kaptak: Isten országában a leghatalmasabb léte nem szorítja háttérbe a kicsinyt. A megváltott Ember változatlanul ember marad: sorsa, képzelete tovább működik, és ez így is van rendjén. Az Evangélium nem törölte el a mítoszokat - sokkal inkább megszentelte azokat, különösképpen a 'happy end'-nek mondott boldog végkimenetelt illetően. A keresztényeknek továbbra is törekedniük kell (szellemiekben és testiekben egyaránt), sőt szenvedniük, reménykedniük és idővel meg is halniuk; ám mindeközben világosan kell látniuk, hogy minden hajlamunknak és képességünknek magasabb rendeltetése van: az isteni megváltás felé haladni.

Tolkien és a cethal

A hatvanas évek folyamán, az angol művelődéstörténet jelentős vállalkozásaként nyelvészek egy csoportja lefordította és megjelentette a Jeruzsálemi Bibliát. A grandiózus munkának Tolkien is aktív közreműködője volt: stilisztikai tanácsokkal segítette társait, valamint ő ültette át angolra Jónás könyvét. 1967-ben, a Daily Telegraph-nak készített nagyszabású interjúban hallatlan szerénységgel emlékezett vissza erre, folyton kisebbítve érdemeit.

"Ha még nem lenne szokásod, úgy tedd rendszeressé a dicsőítést. Én számtalanszor folyamodom ezekhez (mindig latinul): Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek..., Dicsőség a magasságban Istennek..., Magasztaljátok az Urat..., Magasztaljátok Isten Fiát... (ez különösen is kedves nekem). Fontos még a vasárnapi zsolozsma zsoltárainak egyike, valamint a Magnificat és a Loretói litánia (az Oltalmad alá futunk... imádsággal). Ha mindezeket betéve tudod, sohasem szűkölködhetsz az öröm szavaiban. Ugyancsak helyes és tiszteletre méltó kívülről tudni a szentmise valamelyik kánonját, hogy magadban csendesen elmondhasd, ha a mostoha körülmények lehetetlenné tették volna számodra a szentmisén való részvételt." (Hadipilóta fiához, az afrikai frontra vezényelt Christopherhez, 1944 januárjában)

Az egyedüli gyógymód

Magyarul sajnos mindmáig kiadatlan levelezése szintén bőséges forrást jelent témánkhoz: háromszázötven, kötetbe gyűjtött leveléből mintegy harmincban ír hitéletéről, az egyházhoz fűződő viszonyáról. Így megtudhatjuk, hogy évtizedeken át Oxfordban élve a kapucinusok kolostorának templomát látogatta, alkalomadtán pedig - idősebb korában úgyszintén - ministrált is. Időről időre elmélkedik az egyház helyzetéről, a világban vállalt szerepéről, feljegyzi miseélményeit. A legszebbek (egyben legszemélyesebbek) fiaihoz, Christopherhez és Michaelhoz írott levelei, amelyek egész sorozatot tesznek ki. Közülük most az 1963-ban Michaelhoz címzett sorait idézzük, amelyek a szerető apa aggodalmát közvetítik az egyházától lelkiekben eltávolodó fiúhoz: Végeredményben a hit az akaratból fakad, a szeretet ösztönzésére. Szeretetünk olykor kihűlhet, akaratunk megkophat a lelki üresjáratok, a dőreség, nem utolsósorban az egyház és szolgái gyarlósága következtében; mindazonáltal nem hiszem, hogy valaki, akinek korábban volt hite, efféle nehézségek miatt hátat fordíthat. A következő mondatok közvetlen ihletője X. Piusz pápának a napi szentáldozást szorgalmazó tanítása, amelyet Tolkien a kor legjelentősebb reformjának tartott: A hit meggyengülésére az egyedüli gyógymód a szentáldozás. Jóllehet lényege szerint mindig teljes, tökéletes és sérthetetlen, az oltáriszentség nem fejt ki mindannyiunkban azonnali maradéktalan hatást. Mint minden hitből fakadó cselekedetnek, a szentáldozásnak is rendszeresnek és a gyakorlat által megerősítőnek kell lennie. A legnagyobb ereje a rendszerességnek van. Heti két szentáldozás jobban táplál, mint hét áldozás egy-két nap kihagyással. Az ezt követő sorokból egy késő viktoriánus kori angol öregúr dohogása is érezhető: Ugyancsak ajánlhatom gyakorlatként a következőt (alkalmas helyet, sajna, könnyű találni rá): szentáldozásod oly körülmények között végezd, amelyek bántják ízlésedet. Válassz tehát egy orrhangú, szószátyár plébánost vagy egy nagyképű, közönséges szerzetes papot; olyan templomot, amely zsúfolásig tele a szokott nyárspolgárokkal, neveletlen gyerekekkel - a katolikus iskolák azon tanítványai közül, akik a tabernákulum felnyitásának pillanatában visszaülnek a padba és ásítoznak -, kigombolt ingű és szutykos suhancokkal és nadrágot viselő nőkkel, akik igen gyakran fésületlenül és fedettlen fővel jelennek meg. Járulj velük a szentáldozáshoz - és ajánld fel értük.

Másképp aligha lehet

Végezetül érdemes Mythopoeia című versét idéznünk - Tolkien egész kötetnyi verset is írt, magyar nyelvű megjelenésükre azonban sajnos nincs közeli mód. A költemény a mítoszok Szerelmesének védőbeszéde a Mítoszgyűlölővel szemben, és hitelesen rajzolja elénk a tündérmesék írójának hitvallását:

Engedelmeskedve egy felsőbb akaratnak
(lehet másképp?), miről csak sejtéseink vannak,
roppant menet hömpölyög, míg az Idő a vad
kezdetektől homályos célok felé halad. (...)
A kőszálat, a fának látszó fát, az égre
a csillagot, s a Földet Isten hozta létre,
s az emberszabású embert is, ki itt jár-kel
köztünk, fényre s neszre felsajgó idegekkel.

Szerző: Zsille Gábor
Forrás: Új Ember magazin (2001. december - 2002. január)