. .

VÖLGYZUGOLY


MAGYAR TOLKIEN OLDALAK

. .
. .   . .
Főmenü

Magyar Tolkien Társaság


Partnerek

.

Rajongók versei II. (válogatás)

Celebríanhoz

Kedvesem, neked Nyugatra kell hajóznod,
Mert megsebesítettek az átkozott orkok.
Itt már az én varázserőm semmit nem segít,
Oly sebet kaptál, melyet tünde nép nem gyógyít.
Mi érted itt már mindent megtettünk,
De ekkora fájdalmat nem csillapít erőnk.
Vegyél gyorsan búcsút gyermekeidtől,
Elladantól, Elrohirtól, s a meseszép Arwentől.

Szerelmünket el ne feledd soha,
Találkozunk még, ha a Sors másképp nem hozza,
A tengeren túl, hol minden békés, s boldog,
Közénk nem állhatnak nyomorult orkok.

Addig is gondolok rád álmatlan éjszakákon,
Virrasztok éjeken át, s érted imádkozom,
Ha mégis elnyom az álom, rólad álmodom,
Soha nem feledlek, s mindig hiányzol.

(Lalaith)


Táltosének

Hogyha sólyom lelke költözött beléd,
A szárnyadon abronccsá szorul a végtelen,
Karmaid közt hordod népünk Nap-szellemét,
Mely ég, de nélküled zuhanna védtelen,
Ha puha galambhúsba vágod a karmodat,
S égő szemeidben győzedelmes lág van,
Tudd: utánad is mindig egy vadász kutat,
Téged szólíz büszkén a nagy éjszakában.

Hogyha szarvas lelke költözött beléd,
S a Csillagösvényt járod, míg az év egyre fogy,
Szarvaidon hordod száz ősünk szellemét,
S végül súlyuk alatt szép tested összerogy,
Agancsod meghajtva oltod a szomjadat
Az Égig Érő Fának bűvös forrásában,
Tudd: Utánad is mindig egy vadász kutat,
Téged szólíz büszkén a nagy éjszakában.

Hogyha farkas lelke költözött beléd,
S a pusztákon bolyongsz alonytól reggelig,
Vonítva tiszteled népünk Hold-szellemét,
Azt aki vigyáz rád, s szavadra megtelik,
Kutyává etették számtalan társadat,
De érzed még őket a puszta illatában,
Tudd: utánad is mindig egy vadász kutat,
Téged szólít büszkén a nagy éjszakában.

Hogyha medve lelke költözött beléd,
Barlangodat rejtik hű bokrok, fenyvesek,
Bundád alatt hordod népünk Föld-szellemét,
Otthonod vadons nincs számodra kedvesebb,
Kiszáradt fatörzsek nyögik a súlyodat,
Alakod rajzolják dobra a jurtában,
Tudd: utánad is mindig egy vadász kutat,
Téged szólít büszkén a nagy éjszakában.

S hogyha ember-lelked reggelre mást mutat,
S azt hiszed, mindenki ilyet lát álmában,
Tudd: utánad is mindig egy vadász kutat,
Téged szólít halkan a nagy éjszakában...

(Pomona)


Völgyzugoly

Legendává satnyult dalokat hallok,
A jelennek többé én már nem ragyogok.
A múltba, őszbe mélyen temetkezünk
És sírva, vacogva, dallal emlékezünk.
Mélybarna víz mélyén emlékkép kavarog,
Falevelek gyepén a múlt árnya vagyok.
Régi érzéseken mosolyog a szám,
Hiszen tudom: ébredve mi vár rám:
Sétálni az őszben, szürke falak között,
Mikről a pompa színe régen leköltözött.
Ódon ragyogást nyújt már csak a nap,
Ha függönyeinkbe hazudva belekap.
Ő még úgy tesz, mintha ifjú lenne.
Pedig hány kört kellett megtennie!
Hányszor ment le nyugaton vörösen,
Hogy egynapi bánatot végre elfelejtsen!
S ha a hold feljön és lenéz ránk,
Megkönnyezi majd egykor-selymes ruhánk.
Egy régi temetőben bolyongunk, sírunk,
És emlékeinken fáradtan mosolygunk.
Nem állt meg a Világ, de bennünk igen.
Nem vagyunk boldogok, de jól tudjuk, milyen.
Dalban éled újra az összes szép tavasz.
A tűz lángja pattog, mint régen; a ravasz.
Azt hiszi, ő még képes visszatérni.
Pedig mi sem tudunk a múltban élni.
Már mi is lelassultunk, mindent, mit álmodtunk,
Egyszer már álmodtuk. Túl öregek vagyunk.
A lelkünk megszürkült, befelé fordult.
Szívverésünk lassú, visszafelé mozdult.
A múltba, őszbe mélyen temetkezünk
És sírva, vacogva, dallal emlékezünk.

(Nimashilin)


"Ha látom ,amint a Nap felkel,
Érzem, a világ megtellik élettel,
Napfény csillog a patak vizén,
S tudom, hogy ide tartozom én.

Szél susog az Erdők lombjai közt,
A Természet szép s tudom azt, hogy örök,
Boldogan mászok a hegyeken fel,
S nézem az Erdő hogyan ébred fel.

Dél közeleg, magasan fenn van a Nap,
Szomjat csillapít hűs, tiszta patak.
Madárdal száll az erdőn s mezőn,
A Természet ölel át hőn s szeretőn.

A Nap fénye melegíti fel szívemet,
Bátran járom az ösvényeket.
Itt nincs mi veszélyt jelentene rám,
Hisz a Természet az én szerető Édes Anyám.

Bércek és völgyek várnak reám,
S kapaszkodok fel a hegy oldalán,
Közben néhányszor megpihenek,
És nézem a sast ami engem követ.

Beszédre itt soha nincs szükség,
Lelkeden keresztül szól Föld és Ég.
Hallgatod örömmel a Szél dalát,
És tudod, hogy itt nagy csoda vár még rád.

A Nap lassan eltűnik a hegyek megett,
S bíborszínűre festi az eget.
Utolsót csillan a patak vizén,
S homályba borul, minden mi él.

Csillagok világítanak sejtelmesen,
Az utat nem véti el lábam sosem.
Az Éj neszeit hallom magam körül,
S szívem ennek is nagyon örül.

Ligethez érek és megpihenek,
A Hold teszi világossá a sötét Eget.
Tudom, itt biztonság vár majd rám,
S e körforgás soha meg nem áll."

(Manndil)


A csavargó lelke

Járom végtelen utamat,
Bolyongok sötét hold alatt,
Éji árnyak között.

Nyugalmat nem találhatok,
Mindörökké csak kóborlok,
Síró szelek között.

Sorsom ellen nem küzdhetek,
Csendben átkozom az eget,
Búskomor fák között.

Magányos dalomat sírom,
A holtak lelkeit hívom,
Szürke hegyek között.

Egy napon talán megpihenek,,
E világtól messze megyek,
Szállok felhők fölött.

(icke)

RAJTAD KÍVÜL

Elhagytál.
Én vérem magamban zubog,
én szívem magamban dogog,
s te még mindig nem tudod,
hogy megöltél,
tőrként járva át,
véve véremet,
mely lassú folyamban illan tova,
szavad,
kihúzta belőlem az életet.

Nem tudom miért,
de te voltál lelkem hona.
Rajtad kívül semmit ér.
Most csak azt tudom: Soha!

(tinuka)


Lenge köntös suhogva száll,
Mossa mosolyát tenger ár,
Elbereth Gilthoniel

Lelkem meghasad,
Ha,
Neved hallom,
Mordor sötét fátyolán itt-ott átfénylik,
Sötétségre fény jön
Elbereth Gilthoniel,
A sötétség múljon el.

Minthogyha fülem hallaná kiáltásod,
Előre szabad nép szabad fiai,
Át Cirith Ungol, ködlepte hasadékán.
Elbereth Gilthoniel,
Neved nem feledjük el.

Tenger morajlik, zúg Szürkerév, sziklafalán,
Miért menjek el kérdem én,
Elbereth Gilthoniel,
Ne hagyj el.

Eltűnök a fény felé,
Elhagyva Középfölde,
Komor szirtjeit, Elbereth Gilthoniel,
Fényt sötét terel,
Nem múló tenger végtelen vizén

Balga álmaim mélyén rejtező sejtelem,
Nem jöhetek vissza többé sosem.
Távoli halk moraj,
Lábam keresi lábad nyomát, nem találja sose,
Elbereth Gilthoniel,
Merre menjek el?

Át mély tengeren, újföldek felé,
Hátat fordítva a sötétségnek,
Halandó ember vonaglik, ősi csoda temetőjén.
Elbereth Gilthoniel.

Elbereth, e név vajon mit rejt,
Csillagfény az ő neve,
Gilthoniel,
Múlt ódon köde rejti el.
Elbereth, Gilthoniel.

Selymes zöld fű nő majd síromon,
Nem gyalázhatja senkise,
Elbereth Gilthoniel.

Csak e név maradt,
Örökké tartó örömünk,
Vigaszunk keservben,
Vigasság mi nem múlik el soha?
Átok ez mely csak velünk törik,
Elbereth Gilthoniel,
E nevet magunkkal temetjük el.

Elmúlt az örök nyár nincs tovább,
Nehéz elhinni, vár Szürkerév,
Neved nem felejtem soha.
Elbereth Gilthoniel.

Lankatag sikolya a földnek,
Gondos kezet hiányol,
Barna puszta marad,
Hozzá nem értő kéz nyomán.
Elbereth Gilthoniel,
Mordor sötét földjén,
Fény játszik csalóka játékokat.

(Szolvír)



Szerző: A Fórum lelkes látogatói
Forrás: Fórum - Versek és zenék
.
Gyorsmenü

Legfrissebb hírek

aug. 23. (kedd), 15:10:15
Újabb nagyelőzetest kapott A Hatalom Gyűrűi

aug. 18. (csütörtök), 19:57:29
A svéd Embracer Group vette meg a Middle-earth Enterprisest

aug. 10. (szerda), 11:31:03
Megjelent a Lassi Laurië 2022 júliusi száma

júl. 23. (szombat), 12:29:36
The Rings of Power a San Diego Comic-Conon: Új előzetes és panelbeszélgetések

júl. 14. (csütörtök), 14:40:52
THE RINGS OF POWER – MÁSODIK ELŐZETES

júl. 8. (péntek), 15:40:40
The Rings of Power – Ízelítő a következő előzetesből

jún. 7. (kedd), 19:30:10
MTT jubileumi rendezvények

máj. 9. (hétfő), 17:57:54
Váratlan vendégség az Amazonnál

. .
Völgyzugoly - Magyar Tolkien Oldalak
© 2000 Gandalf, Dúalon
. .