A Gyűrűk ura - A király visszatér

Tolkien rajongói előre sejthették, hogy Peter Jackson a trilógia harmadik darabjának megfilmesítésével vágja a legnagyobb fába a fejszéjét: még ha - Bombadil Toma történetéhez hasonlóan - ki is hagyja a Megye felszabadításának történetét, A király visszatér továbbra is A Gyűrűk Ura legeseménydúsabb darabja marad. A kísérlet mindenesetre sikeresnek tűnik, röviden összefoglalva: a Gyűrű útjának befejező epizódja legalább olyan jó, mint a könyv előző két kötetének adaptációja. Ez az egyszerű értékelés azonban némi árnyalásra szorul.

A fenti megjegyzés után nem meglepő, hogy ebben a részben találkozhatunk a legtöbb eltéréssel a regénybeli cselekménytől; ezek többsége bocsánatos bűnnek tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy a kategóriájában egyedülálló, közel három és fél órás vetítéssel a rendező így is jelentős kockázatot vállalt. A teljes fejezetek kihagyása, "mellékszereplői" jellemek és sorsok megváltozatása nem biztos, hogy mind a film javára szolgálnak, de részben érthető és nem okoz túlzott eltérést az eszmei mondanivalótól. Ellenben minden igaz Középfölde rajongó felszisszenhet Aragornt vagy éppen Frodót érintő, szükségtelen változtatások láttán - különösen elszomorító, hogy a Végzet Hegyénél túlerőltetve Frodó és Gollam sorsának hasonlóságát a gyűrűhordozó ártatlansága fel lett áldozva a teatralitás oltárán, jelentősen meghamisítva ezzel a Jó és Rossz párviadalának végkimenetelét.

A szokásos választ - egy filmnek nem kell, sőt nem is szabad az alapját képző regény másolatának lennie - esetünkben nem érzem megalapozottnak. Kérdéses, vajon a regény olvasása nélkül mennyit lehet a filmből érteni (annyit biztosan, hogy a regényt érdemes kézbe venni); az pedig különösen kérdéses, vajon megáll-e a lábán, mint az előző két résztől független, önálló film. A legjobban valószínűleg azok élvezhetik, akik látták a korábbi két részt és kellően régen olvasták A Gyűrűk Urát. A többiek csak az év egyik legjobban sikerült szórakoztató mozijára válthatnak jegyet.

Ugyanis a kritikus hangvétel ellenére el kell ismerni, hogy a film több szempontból is remekre sikerült. Hosszan lehetne cikkezni a látványos csatajelenetekről és a megtévesztésig élethűen animált szereplőkről, a lenyűgöző tájképekről és a pontosan illeszkedő, megindító filmzenéről. Bár néhány történeti elem egyértelműen csak a moziélmény grandiózusabbá tétele érdekében lett bevezetve, illetve eltúlozva, néhány kivételtől eltekintve (mint a romantikus szálat megkoronázó, kissé gyerekesre sikerült csókváltás Aragorn és Arwen között) a nagyjelenetek nem hagynak cinikus szájízt maguk után. A színészi teljesítmények is figyelemre méltóak - különösen a Samut alakító Sean Astin-t emelném ki, számára az is biztosította a játék lehetőségét, hogy a film helyesen ismeri fel benne a történet egyik legfontosabb főszereplőjét. Szintén jó rendezői döntésnek bizonyult a Szméagol-Gollam kettős történetének kidomborítása, és a film talán kissé hosszas lezárásának felvállalását is összességében helyénvalónak érzem. Végezetül nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a film humoros jeleneteivel, Glóin fia Gimli vicces beszólásaival ügyesen oldja a feszültséget, s így végül a három és fél óra szinte észrevétlenül telik el.

Bár a várakozások szerint a Babó adaptációjára is hamarosan sor kerül - és erre a filmek anyagi sikerét tekintve bizton számíthatunk -, megengedhetünk magunknak egy rövid összefoglaló értékelést a három epizódról. Elkészültük előtt meg voltam arról győződve, hogy A Gyűrűk Urát lehetetlen vászonra vinni. Megtekintésük után e meggyőződésem csak fokozódott. Ennek oka, hogy nem hiszem, hogy Peter Jackson munkájánál bárki lényegesen jobbat készíthetett volna a rendelkezésre álló keretek között - de még e nagyszerű kísérlet is kevésnek bizonyul arra, hogy visszaadja akárcsak a regény által megteremtett világ sokszínűségét. Szerencsére a könyvet mindig levehetjük a polcról.

Értékelés: 90%

Szerző: Gyensi Balázs
Forrás: MoziNet.hu