A Gyűrűk Ura – Egy nagyon-nagyon hosszú film

Egy film

Javaslom, hogy mostantól mellőzzük A Gyűrűk Ura kapcsán visszatérő összehasonlítgatást („a legjobb a harmadik rész”), hiszen ennek nincsen semmi értelme: a megtévesztő látszat és a buzgó marketing ellenére A Gyűrűk Ura egyetlen film, melyet három részre szabdalt a forgalmazás. Ez a megoldás nyilvánvaló kényszerűségből született, hiszen egy üzletileg is érzékeny produkció esetében nem lehet elvárni, hogy nagy tömegek 10-12 órát üljenek végig a mozikban, ugyanakkor az alkotás értékelésénél a forgalmazói szempontoknak sem mindig érdemes bedőlni. Elég csak arra gondolni, hogy a forgatókönyv egyszerre készült, a filmet egyszerre forgatták le, és még a hosszadalmas digitális szöszmötölés sem indokolta volna a három évre széthúzott bemutatást. (Ha az IMDb-n megnézzük az egyes részek gyártási költségét, kiderül, hogy mindhárom film ugyanannyiba került, ami nyilvánvalóan egy egyszerű hárommal való osztás műveletét rejti.)

Eposz és terjedelem

Peter Jackson érdeme, hogy sikerült egyrészt összeegyeztetni az eredeti regény eposzi gazdagsága és terjedelme által megfogalmazott kihívást a nézhetőséggel, másrészt pedig finanszírozót talált az egyáltalán nem kis költségvetésű alkotáshoz. Embertelenül hosszú filmek persze eddig is voltak, elég Bertolucci több mint ötórás Huszadik századára vagy Tarr Béla hétórás Sátántangójára gondolnunk, ráadásul a végső összesítésben A Gyűrűk Ura legalább tíz óra hosszú.). Ha azonban A Gyűrűk Ura az említettekhez hasonló bevételeket produkál, akkor a gyártó, a New Line Cinema lehúzhatta volna a rolót. Nem lehetett könnyű menet meggyőzni a pénzembereket, akiknek nem állhatott rendelkezésére előzmény, minta, piacfelmérés: egy kompromisszumok nélküli, kizárólag művészi megfontolások alapján született, ám üzletileg igencsak nagy horderejű döntést kellett hozniuk hihetetlen kockázatvállalás mellett.

A trilógia álarcában

Ne tévesszen meg senkit, hogy többrészes alkotások eddig is voltak. A lényeges különbség, hogy azok második része csak az első sikere után készülhetett el. Ki tudta előre, hogy Halálos fegyverből négy lesz, vagy ki gondolta volna (na jó, Lucason kívül), hogy a Csillagok háborúja csak bevezetője (na jó, középső tétele) lesz egy három- (na jó, hat-) részes eposznak?

A Gyűrűk Ura esetében viszont – több okból is – más a helyzet. Képzeljük el, hogy az „első” rész megbukik, vagy legalábbis szerény bevételi eredményeket produkál, és semmilyen marketingfogás sem képes elhitetni a nézőkkel, hogy érdemes kéztördelve várni az egy év múlva bemutatandó „következő” részt, a „harmadikról” már nem is beszélve. A mozisok sem lelkesedtek volna szükségszerűen a filmért: nem tudom, sokan emlékeznek-e arra az időre, amikor kétszeres jegyárba kerültek a háromórás, úgynevezett kétrészes filmek, mivel a moziüzemeltetőknek csak így érte meg játszani őket? (És tényleg, szünetet tartottak másfél óra után. Talán A Gyűrűk Uránál is hasznos lenne: nyilván nem én vagyok az egyetlen, aki nem mert kólát vinni magával a nézőtérre.)

Mi, a rajongók

Persze a film epikus terjedelme nekünk, rajongóknak természetesnek tűnt, állva is végignéztük volna az egészet egyben. De a legtöbben nem voltak fanok, csak a filmváltozat után lettek azzá, őket meg kellett győzni, hogy érdemes végigülni, végigfészkelődni a majd négyórás eposzrészletet, és nem szabad akkor sem felháborodni, ha csak olyan félig-meddig van vége az alkotásnak.

Talán ez volt A Gyűrűk Ura legnagyobb trükkje: elhitette a fél világgal, hogy mindenki időtlen idők óta megszállott rajongó. Ehhez persze kellett a film sikere, amelyet nyilván részben a valóban meglévő rajongótábor generált: közismert szociálpszichológiai tény, hogy a sikeresekhez húzunk, ezért aztán tovább fokozta a sikert a „nyertesekhez” öntudatlanul tartozni vágyók tábora.

Rajongói DVD

A film – elsősorban a DVD-kiadás révén – automatikusan megszállott rajongóként kezeli minden nézőjét, és persze ezzel azzá is teszi. Nekik szólnak az extrák, ezért aztán aki megveszi a DVD-t, par excellence rajongóvá válik (már csak azért is, hiszen így sokkal jobban indokolható a lemezekért kiadott kisebbfajta vagyon.) Amúgy nem jellemző, hogy egy filmet tíz- vagy tizenöt lemezes extra változatban adjanak ki. Ha valaki végignézi ezeket a bónuszanyagokat, tényleg keresztül-kasul ismerni fogja a művet, akár disszertációt is írhat róla: a DVD-kiadás teszi lehetővé, hogy Tolkien világában komolyabban elmélyedjen, betekintést nyerjen a díszletek, jelmezek készítésébe, a trükkök, a vágás és a zene titkaiba.

Rendezői változat

A film más vonatkozásban is oly módon használja ki a DVD-formátum lehetőségeit, mint eddig más mozi soha. Korábban is léteztek rendezői változatok, amelyek gonosz forgalmazók buta ollói ellenére születtek (Szárnyas fejvadász), vagy megszállott rendezők javíthatatlan javítgathatnékjának lettek terepei (Apokalipszis most). Ám A Gyűrűk Ura esetében a rendezői változatok újabb lehetőséget teremtettek, mégpedig nem a forgalmazók, hanem a mozi mint befogadó közeg korlátai elleni harcban. A filmeket nem csupán néhány jelenettel kiegészítették, hanem teljes egészében újravágták, gyakorlatilag majdnem mindegyik jeleneten egy picit módosítottak. Az embernek az az érzése, hogy Jackson az örökkévalóságnak szánt verziót már DVD-re készítette.

Párhuzamos verziók

Így persze két párhuzamos verzió fut A Gyűrűk Urából: melyik az igazi? Kell-e egyáltalán ilyen döntést hoznunk? Természetesen kell: hiszen azzal, hogy melyiket nézzük meg, melyiket részesítjük előnyben, állandóan ebben döntünk. Most még nem tudható biztosan, de szerintem az utókor a hosszabb verziót fogja választani, mégpedig azért, mert a befogadás vélelmezett korlátja, mely a mozis verzió hosszát meghatározta, valójában nem létezik, különösen nem a házimozi világában, amikor a folyamat akkor szakítható meg, amikor akarjuk.

A jövő kezdete

A jövőt illetően kíváncsian várom, hogy vajon lesznek-e olyan filmek, amelyek még inkább építenek a DVD-ben rejlő lehetőségekre, amelyek esetleg az extrákat is bevonják a kompozícióba, a speciális interaktivitást az élmény részéve teszik, vagy éppen az audiokommentárt használják fel a művészi mondavaló kiteljesítéséhez. Azt hiszem, hamarosan eljön ennek is az ideje: de emlékezniük kell arra, hogy A Gyűrűk Ura tette meg az első lépéseket ezen az úton.

Szerző: Horváth András
Forrás: Cinematrix