Tolkien egyénisége
"Nem fogok a jövő majmával tartani, legyen bár háta egyenes, s ő maga homo sapiens. Sötét mélység nyílik előtte, hisz útja bizony errefelé visz, már ha Isten kegyelméből valaha vége szakad majd ennek az egésznek, s nem örökké forog meddő útján a nevét változtatva csupán.
Nem fogom szeretni a porlepte utat, min ez a majom egyre csak halad, s nem fogom leírni ezt meg őt, az ő világa állandó, de benne az írónak bizony nemigen van helye." |
| (MYTHOPOEIA) |
A gyermek
J. R. R. Tolkien írói stílusának kialakulása a gyermekkori emlékekig vezethető vissza. életének első, és feltehetőleg legboldogabb szakaszát Sarehole-ban töltötte a környék ligeteiben, mezőin, patakpartjain...
A hét éves Tolkien szerette ezt a világot és kutatott saját közép-nyugati gyökerei után. írásaiból
egyértelműen a vidéki táj szeretete sugárzik.
Meghatározó élmény volt számára, hogy öccsével, Hilaryvel gyakran kilesték a közeli malomban dolgozó molnárt, amint a fiával csontokat őröl trágyának. A fiúk szemében ijesztő alakká vált, akit "fehér emberevőnek" neveztek. Veres Tóni alakját ő ihlette meg.
Mikor elköltöztek, meg kellett válnia a vidéki tájtól, s helyette megszoknia a
számára teljesen új nagyvárosi légkört. Lánya, Priscilla szerint "nagyon sajnálta, hogy az idillikus helyet el kellett hagynia és beköltöznie a nagyvárosba, mely őt, mint kisgyereket nagyon megijesztette".
Kiköltözésük ismét vidékre (ekkor 12 éves volt) olyan volt a fiú számára, mintha
visszatért volna Sarehole-ba. Sokat kóborolt a tájon át, ez jelentette neki az ideális környezetet, s nyomot hagyott benne, ezekből látszik, hogy a vidék iránti szeretete a lényéhez tartozott. Ez jelenik meg írásaiban is. Nemcsak ideális táj, hanem ideális közösség is volt számára e vidéki kultúra, mely még
mindig érintetlen maradt: kis falvak és városkák, völgyek és dombok, virágzó kis gazdaságok. Ezek
lettek a minták Hobbitfalvához és a Megyéhez.
Miután cukorbeteg anyja, akit sokáig testben és lélekben egyaránt a katolikus egyház tartott életben végül meghalt, Tolkien és öccse teljesen elárvult. Ez fordulópont
volt számukra, s a kis John Ronaldnak életre szóló emlék. "Soha nem tette túl magát édesanyja elvesztésén
- mondja Priscilla. - Kislány koromból emlékszem egy képre, amelyen fiatalasszony volt, s apám egész életében ott állt az ágya melletti öltözőasztalon. Képzeletében úgy élt, mint az ideális nő, és úgy érezte, hogy tehetségének nagy részét is neki köszöntheti". J. R. R. Tolkien csak évekkel később talált
újabb otthonra, mikor megházasodott...
Az ifjú
A fiatal fiú Francis Morgan atya gyámsága alá került, aki
eltökélt volt abban, hogy semmi se álljon tanulmányi sikerének útjába.
A King Edwards School-ban kiváló tanulmányi eredményei mellett Tolkien a vitakör
elnöke, a futballcsapat titkára és tagja, az iskolai zászlóalj egyik tisztje,
valamint ösztöndíjas oxfordi hallgató. Az Oxfordi Egyetemen diplomázott
dicsérettel, majd elfogadott egy tanári kinevezést a Leeds-i Egyetemen.
Mint keményen dolgozó, emberszerető tanár gyorsan
megalapozta a hírnevét. Ismert volt előzékenységéről, szerénységéről,
és valamelyest régimódi hozzáállásáról.
Tizennyolc évesen beleszeretett egy szintén árva lányba,
akivel egyszer mindketten ugyanabban a birminghami vendégházban béreltek
szobát. Edith Bratt-nek hívták. Francis Morgen atya azonban nem szerette volna, ha
bármilyen kapcsolatot létesít ezzel a lánnyal Tolkien,
mert szerinte hátráltatná tanulását. Az ifjút ez nem
akadályozta meg abban, hogy háromévi türelmes várakozás után elvegye
feleségül.
Az egyetemi évek során azzal foglalkozott, amit a legjobban szeretett:
a nyelvekkel. "Számomra a nyelveknek ízük van..." -állítja.
Tizenhárom-tizennégy évesen kezdett el érdeklődni a
nyelvek iránt, s ez egész életében megmaradt. Saját nyelvei azért életszerűek,
mert nem pusztán kitalálja, hanem meg is formálja a szavakat. Az ősi
formákkal kezdi, s kidolgozza, hogy az évek során a kiejtés hogy módosult. A tövektől
indulva megalkotta a hangváltozásokat, ezért tűnnek valóságosnak.
Ezek a szavak aztán meghatározzák a nevek kialakulását is, és így a történetre is kihatnak:
"Írásaimban mindig a névvel kezdem. Mondj egy nevet, és az meghatározza a
történetet".
Az 1911-es svájci nyaralásakor, amikor először járt
az Alpokban, majdnem elsodorta őt és hegymászótársait egy
lavina. Ez az élmény jelenik meg a ködhegységbeli viharban.
A legfontosabb egyéniségformáló élmény azonban az I. Világháború volt. Megsérült a
Somme-folyó menti csatában, s elveszti barátait. Huszonhárom évesen rengeteg barátja volt, mire huszonhat lett, alig
maradt néhány életben. A csatamező élménye leginkább a Holtláp-béli részben érezhető. Háborúellenessége
megmarad egész életében, írásaiból ez egyértelműen kiderül.
A családapa
Szegény életkörülmények között éltek, Tolkien mégis megpróbál családjának biztos otthont
teremteni.
Nagyrészt otthon dolgozott, s dolgozószobája ajtaja mindig nyitva állt
gyermekei előtt. Meghallgatta őket, sokszor részt vett játékaikban.
Közös barangolásokat szerveztek a vidéken.
Kedvelt helyük volt például a Fehérló-dombok ősi mészkő-rajzokkal
díszített magaslata, mely mintául szolgált a Széltetőnek, ahol Frodót megtámadta
egy Fekete Lovas. Hasonló helyszínek Tolkien életéből: egy folyó, ahova a család minden nyáron két hónapra leutazott, s csónakot bérelt, lett A Gyűrűk Ura-béli Fűztekeres elődje,
egy cseppkőbarlang, mely a műben Aglarond Tündöklő Barlangja néven szerepel, s legvégül egy Brill nevű hegytetőn
lévő kis falucska, ami Brí megihletője volt.
Gyermekeinek rengeteg tündérmesét talált ki, s játékosan bevonta őket a mesevilág
feltérképezésébe. A Télapó levelei eleinte nem egy könyv volt. A három
éves John 1920-ban egy levelet kapott a Télapótól, aki ezek után
minden évben (1943-ig) írt az egyre növekvő család gyerekeinek. Ezeket a leveleket Tolkien adta fel postán, mivel
lefizette a postást, vagy ha késésben volt, a kandalló előtti szőnyegre rakta (ilyekor havas
lábnyomokat hagyott maga után).
írás közben mindig hallgatott gyerekei kritikájára, s meg is fogadta tanácsaikat. A fiúk,
elsősorban Christopher, éltek is ezzel a lehetőséggel, gyakran segítettek apjuknak.
Az író
Nem bírta elviselni, ha a tündérmeséket lenézte valaki, s mindig kiállt mellettük. Egyszer hivatalosan is,
a Fa és Levélben, mely a Tündérmesékről című esszéje
mellett a Mythopoeia-t is tartalmazza.
Tagja volt egy irodalmi társaságnak, mely a The Eagle and Child sörözőben megismerkedett angol irodalmárokból állt
és az "Inklings" (Sejtelmek) nevet viselte. összejöveteleiknél
részleteket olvastak fel műveikből és kritikákat mondtak egymás alkotásairól.
Egy bizonyos Hugo Dyson igen keményen elítélte Tolkien műveit, ő inkább vidám, szatirikus könyveket
szeretett volna. Tolkiennek nagyon fájt ez, de szerénysége megakadályozta abban, hogy
ellentmondjon. C. S. Lewis azonban, aki nagyon jó barátja volt John Ronaldnak, s az
egyik vezető személyiség az inklingek körében, megvédte barátja irományait, s bíztatta őt, mint írót. Tolkien úgy érezte,
sokat köszönhet Lewisnak, bíztatása nélkül soha nem fejezte volna be A Gyűrűk Urát. Nagy veszteség volt számára C. S. L. halála, mintha "fejszével estek volna
neki a gyökerének".
Első világsikerű könyve A Hobbit (A babó) lett. Már a keletkezése is rendhagyó volt,
Tolkien így emlékezett meg erről: "Az igazi kezdetre nagyon tisztán emlékszem. úgy értem, húsz év
távlatából is látom azt a sarkot a Northmoor Road-i házunkban, ahol mindez
megtörtént. Egy hatalmas rakás dolgozat volt előttem. Az iskolai dolgozatok javítása
nyáron fárasztó munka. Emlékszem, hogy fölemeltem az egyiket és azon kaptam magam,
hogy majdnem ötöst adtam, mert ennek a dolgozatnak az egyik oldala teljesen üresen
állt, gyönyörű volt, semmit nem kellett olvasni! úgyhogy, nem is tudom, miért, ráírtam: 'Volt egyszer egy földbe vájt lyuk, abban élt egy hobbit'..."
A kiadó vezetője, Stanley Unwin a tízéves kisfiának adta oda bírálatra a kéziratot.
Rayner Unwinnak nagyon tetszett A Hobbit, így kiadták, s hamarosan meghódította az öt földrész gyermekeinek szívét. A könyv bizonyos tekintetben írói állásfoglalást is rejt magában: "Derűsebb lenne a világ, ha
közülünk többen tartanák többre az evést, a jókedvet és a dalt, mint az arany halmait". A kiadó egyik munkatársa, Susan Dagnol
bíztatta először a további írásra, s Tolkien végül mások unszolására belekezdett
a folytatásba.
A mesélési vágy nagyon erős volt benne, ez motiválta a megírására legnagyobb alkotásának,
A Gyűrűk Urának. Sokat jelentett neki ez a könyv, egyik katolikus pap barátja ezt
így fogalmazta meg: "Nagyon mély érzelmek fűzték azokhoz az
értékekhez, azokhoz a régimódi értékekhez, amelyeket könyve magában foglalt.
A hősköltészethez, a lovagiassághoz és minden olyan értékhez, amiket ma a középkorral
kapcsolnak össze". Az eszmék, melyekre az előbbi idézet utal, hozzátartoztak
az író világképéhez, s pozitív erkölcsiséget jelentenek: önfeláldozást
("Nemegyszer, ha érték forog veszélyben; van, akinek le kell
mondania róla, el kell veszítenie, hogy mások megtarthassák"),
hűség, kitartás, az élet tisztelete
("Bosszúért bosszúval fizetni haszontalan: az semmit be nem gyógyít"),
megbocsátás, és sorolhatnánk tovább. Tolkien azonban nem tanmesét
akart írni, hanem csak elmesélni egy izgalmas történetet, ezek az elvei ösztönösen lettek leírva, s nem mindig tudatosan,
ebből is látszik, hogy saját, mélyről jött
gondolatokról van szó. Személyes élményei, mint már eddig is
kiderült, mind jelen vannak a könyvben. Thomas Shippey professzor így fogalmazott:
" A Gyűrűk Ura kitalált térképe mögött Anglia valódi térképe rejlik".
Szomorú volt az angol vidék pusztulása miatt, és ez művében is újra,
meg újra megjelenik (A Megye megtisztítása). A gonoszság is ezekben van a legintenzívebben jelen, s nem
a mesebeli Mordor hatalmas és kozmikus gonoszságánál.
Tolkien tökéletességre vágyott és maximalista volt.
Meg kellett győződnie róla, hogy minden egyes apró részlet is tökéletesen megegyezik.
Egyszer azt írta egy jelenetnél, hogy az teliholdkor történt, de aztán rájött, hogy egy nappal korábban járt.
Végül a Hold és Napállásokat a '42-es adatokhoz igazította.
Mitológiájához hozzátartozott, hogy halhatatlan lényeket (tündék) alkotott, akik a világ
sebeit be akarják gyógyítani, de a fájdalmának átérzése miatt
elhajóznának a világból. A halhatatlan eszmék e képviselői mellett a hobbitok kicsinyesnek és
földhözragadtnak tűnhetnek. Egy olyan világban próbálnak megélni, amely bizonyos értelemben
túl nagy nekik, s mégis felnőnek hozzá. Nekik is meg vannak az adottságaik, hogy érvényesülni tudjanak, ez a könyv során ki is derül. A
törpök bizonyos értelemben a tündék ellenpólusa, sokkal gyakorlatiasabbak, s a kemény munkát
sokra értékelik. Az orkok a "modern" világ melléktermékei, az elállatiasodott, lealacsonyult embertípus képviselői.
Könyvét sokan allegorikusan értelmezték, ami ellen hevesen tiltakozott. A Gyűrű
nem egy nukleáris bomba, s A Megye megtisztítása sem az angliai politikai
viszonyokra utalt, Tolkien nem akart aktuális politikai célzásokat tenni. Azt sem szerette, ha műveit
menekülő jellegűnek vették, mert ez a szó ellentmondásokat tartalmaz magában. Elsősorban
egyfajta negatív értelmet tartalmaz, de nem szabadna összekevernünk egy
katonaszökevény dezertálását egy rab szökésével, ami
bizonyos értelemben miért is nem lehetne egy pozitív cselekedet!
Eleinte nem tudta, milyen fogadtatásban lesz része könyvének, ezért
félt a kritikától. "Kitártam a szívem, hogy azt vegyék
célba..." - írta egyszer. Mindenesetre a nem várt siker megnyugtatta, s így nem nagyon foglalkoztatta az a színvonaltalan
kritika, mely néha érte.
Sajátosan válaszolt, ha gyerekek írtak neki, minden levélre egyenként válaszolt, s
úgy írt, hogy egyenrangúan bánt velük.
A mű sikere után tovább dolgozott Középföldén, de később bevallotta, hogy fél a sok
munkától, s hogy nem lesz elég ideje befejezni. Szerette volna, ha fél évszázados alkotása egy könyvben
megjelenik, de azt sem tudta, mi fog ebből kisülni, s lesz-e sikere ("Kételyeim vannak e vállalkozással kapcsolatban..."). A Szilmarilok volt Tolkien álma, mert úgy érezte, e nélkül A Gyűrűk Ura nem teljes, azonban öreg volt már és fáradt, a feladat egyszerűen túl nagy volt neki...
Az ember
Vidám ember volt, de a lelke mélyén igen szomorú. Erős volt benne az az elképzelés,
hogy a világ az Aranykor óta egyre csak hanyatlik és már nagyon nagy utat tett meg. Írásainak is ez a háttere.
Nem szeretett a modern világból mindent, és itt hangsúlyoznunk kell a "modern" szót. "Előrehaladás? Minek?" - mondogatta gyakran. A korszerű találmányokról az volt a véleménye, hogy csak a szem elől tüntetik el a rabszolgákat.
A halál kérdése foglalkoztatta egész életében, ez egyrészt alkati vonás volt
nála, másrészt személyes élményből (hozzátartozóinak és szeretteinek halála) fakadt.
"A halál akkor is igazságtalan erőszaktétel" - mondta, s hogy - "minden ember számára a saját halála véletlen".
állítása szerint műveinek mozgatórugója is ez. Életének
utolsó éveiben olyanokon gondolkodott, mint a tündék halála, vagy halhatatlansága.
Egész életében hívő katolikus maradt, ezért reménykedve gondolt a jövőre. Lánya, Priscilla
így vélekedik erről: "Azt hiszem, leginkább vallásossága akadályozta meg abban, hogy igazán
pesszimista legyen. Meg volt győződve az emberi jóság lehetőségeiről. Különösen azok között az egyszerű emberek között, akik sohasem vállnak
híresekké".
|