A hobbit és a varázsló

Biztos rengetegen vannak, akik már végigizgulták A Gyűrűk Ura trilógia első könyvének megfilmesítését (kritika az előző számban). Tolkien a hatvanas években nagy sikert arató regénye mind a mai napig nem vesztett népszerűségéből. Sokan a fantasy alapművének tartják ezt az alkotást. Nem hiába, hiszen ebből a történetből meríti ihletét a Csillagok háborúja, a Végtelen történet, Harry Potter és más fantasy regények többsége. A nyelvészprofesszor-író eleinte csak saját szórakoztatására írta ezeket a történeteket, hogy aztán világhírűvé váljanak. Ez a mese híven merít a kelta mondavilág történeteiből, a Bibliából, az Artúr mondakörből, a Kalevalából és a német Nibelung énekből is. Minden századnak megvoltak a maga meséi, mondái. A XXI. század meséje a Gyűrűk ura trilógia lett.

A film és regény két legnagyobb alakja a gyűrűhordozó Frodó és a hatalmas varázsló, Gandalf. Frodó rendkívül érdekes figura, mind a könyvben, mind pedig a filmen. Azt azonban meg kell említeni, hogy Tolkien sokkal öregebbnek írta le ezt a kis hobbitot, mint ahogy a rendező, Peter Jackson ezt a vásznon megjelenítette. Ugyanis Frodó pont akkor ünnepli harmincharmadik születésnapját, amikor Bilbó a szátizenegyediket, márpedig az ifjú Elijah Wood által formált karakter egyáltalán nem hasonlít a regényben szereplő harminc-negyven éves hobbitra. Az utóbbi évek tengerentúli filmterméséből szemezve megállapíthatjuk, hogy Frodó és Aragorn olyan hősalakok, akik komolyabb jellemváltozáson mennek keresztül. A kis hobbit alakja abban különbözik a megszokott, még az utolsó pillanatban is a hazájáért harcoló (főként amerikai) hősöktől, hogy képes erőt venni magán, s felül tud emelkedni saját félelmein. Frodó hősiessége igazi szenvedéstörténet, kiválasztottsága hasonlít Mózséhoz, aki bár nem értett a szavak formálásához, és testileg is gyönge figura volt, mégis az Úr az egyik legfontosabb feladattal bízta meg: a választott nép megszabadításával. A hobbitok, akik a szerénységet és a nyugalmat szeretik, alkalmatlanok, hogy megbirkózzanak a Sötét Úr, Szauron életadó ékszerének elpusztításával. Mégis Frodó erre vállakozik, és hogy sikerül-e neki, azt majd jövő év karácsonyán megtudhatjuk (A befejező epizód: A Király visszatér címmel 2003 karácsonyán kerül a mozikba.)

A Gyűrű Szövetségének feladata, mint általában a trilógiák bevezető epizódjai, hogy bemutassa a szereplőket. Frodó segítőtársai és hobbit barátai Samu, Trufa és Pippin, olyan kalandokon mennek keresztül, amely harcedzett csapattá kovácsolja őket, hogy ennek kiteljesedésében megalapítsák a hobbitokból, tündékből, törpökből és emberekből álló szövetséget. Azonban Gandalf és Frodó kapcsolata a legszínesebb a filmben. Már az első pillanattól fogva is egyértelművé válik számunkra, hogy fogadott apjának legjobb barátja tölti ki tulajdonképpen a Nagyapa szerepét Frodó életében. Gandalf bölcs és büszke varázsló, aki felnéz a kis hobbit áldozatvállalására és aki sebezhető, mégis hajlandó feláldozni magát Frodóért és a Szövetségért (persze azért még találkozunk vele), és ezzel a tulajdonságával talán egy kissé különbözik a szokásos fantasy-történetekben szereplő varázslóktól. Karakterre inkább hasonlít az Artúr mondavilágban ismert Merlin varázslóéhoz, akit szintén emberi gyengeségből záratnak be, akárcsak Gandalfot Orthanc tornyába. Persze Gandalf alakja is roppant sokrétű. Legkedvesebb barátjaként tiszteli a kis Frodót, de ugyanúgy fél és retteg a Szauron hatalmától, aki ráadásul volt tanítója képében jelenik meg. Szarumán árulása mély nyomot hagy Gandalf lelkében. Erős marad, de mégis amikor volt mestere kísértése visszatér a filmben (pl. a havas hegycsúcson játszódó jelenet), megrendül és tehetetlenségében Frodóra hárítja a döntés feladatát. Gandalf épp annyira fél a Gyűrű kísértésétől, mint Frodó vagy a tündék. Mégis szikáran megvédi a társaságot Mória aknáiban a balrogtól. A varázsló a szellemi vezetője a Szövetségnek, ez abban is meglátszik, hogy mikor Gandalf “kilép” a társaságból, akkor kezd el igazán a csapat felbomlani. De a Hatalom Gyűrűjétől való félelme is legalább annyira legyengíti és elbizonytalanítja, mint Boromirt, Galadrielt és Bilbót. A hatalomtól való rettegés és áhitozás teszi gyengévé A Gyűrűk Ura karaktereinek többségét. Ebből a félelemből lép ki Frodó, Gandalf és végül Aragorn.

A film s a könyv nem pusztán mese, hanem remek, tanulságos legenda a kísértésről, a hatalomvágyról, amelynek ugyan még nincs teljes befejezése, de azért sejthetjük, hogy ki fog diadalmaskodni a gonosz fölött. Azonban nem megszokott keserű diadal ez, hiszen itt a csata végén a félszerzetek átadják a terepet, “A gonoszt mindig életben tartó”, hatalomittas, gyenge akaratú embereknek. A tündék és a félszerzetek elhajóznak majd a Halhatatlanok Birodalmába és magukkal viszik a meséiket, regéiket, s amit itthagynak, csak silány másolat marad.

Felemelkedik az emberi faj.

Forrás: Képmás magazin