Tolkien: források, hagyományok, kritika

• Tolkien mint komplex 'kulturális jelenség' vs. Tolkien—GyU mint szöveg
• A három 'nem' Tolkienben: nem trilógia, nem regény, nem tündérmese—az első kettőt könnyű belátni, a harmadik igényel egy kis magyarázatot; ki fog derülni.

1. Kontextus és kontextualizáltság

A GyU többszörösen kontextualizált szöveg: ami az első olvasásnál érezhető (ott leginkább). Ami feltűnik (és ami sokak számára az egyik legnagyobb vonzerejét jelenti):

• történeti kontextus: nagyjából adott, ismertetett a szövegben—Prológus a hobbitokról, Gandalf a Múlt árnyékában, stb. (film: prológus, Gandalf—ugyanazt a történetet beszélik el, tovább, képileg is). De ez tovább bomlik:
• Harmadkori történet: a közvetlen kontextus, ami a történethez feltétlenül kell—ez az, ami a szövegben és a magyarázatokban adott!
• Első/másodkori történelem: Nem szükséges a történethez: Earendil, Elbereth, Angmar, Gil-galad, Túrin, Beren és Lúthien, Durin, stb.— hol vannak ezek a történetek? utalásokban, idézetekben és párhuzamokban: Bilbó Earendil-dala Völgyzugolyban, Aragorn és a Beren-Lúthien vers, Samu: Gil-galad bukása, Elbereth-himnusz, stb.

ezek a részletek referencia nélkülinek tűnnek, pontos tartalmuk sosem derül ki (legtöbbször a Függelékben sem) ® a perspektíva, (történeti) mélység

• nyelvi kontextus: a kulturális keret(ek) megalapozása. Lefordítatlan tünde, a Gyűrű felirata, rúnák Mória kapuján és a Mazarbul-könyvben, tünde-törp-közös név-variánsok

—a fordítói póz! (a szerző mint fordító: ha fordítani kell, akkor vannak eredeti nyelvek)— szövegként kezelés a szövegen belül is.

• kulturális kontextusok: (< történeti/nyelvi) szokások és gyakorlatok, 'hagyományok', amelyek nem szigorúan 'történetek' és nem is egyszerűen 'nyelviek' ® a kultúra tartalma
• költői hagyományok: Megye-költészet (Bilbó, adaptációk és verziók) vs. tünde-költészet, versformák és konvenciók —fordítás és a hagyományok közti átjárás (fordítás a fordításon belül, ahogy szöveg a szövegen belül) Gil-galad: a fordítást ismerjük (® kell legyen eredeti), Elbereth: az eredetit ismerjük (® kell jelentsen valamit, nem csak nyelvi, hanem kulturális szinten)
• írott/íratlan hagyományok: Gondor vs. Rohan, Völgyzugoly mint fókusz— a megőrzés szerepe és különböző közegei:
• Elrond/Galadriel: a múlt közvetlen hozzáférhetősége, tündék mint 'élő memória'
• írott szövegek (Isildur-tekercs: film: a történeti kontextus megadásában ezek a különbségek képileg megintcsak megadatnak—Elrond mint jelenlévő meséli tovább, míg Gandalf Isildur írott beszámolóján keresztül ismeri)
• oralitás: Rohan (hobbitok, vmennyire)
• mesék és a néphagyomány (Ioreth és a király keze, Éomer és a fűből kinövő történetek, Théoden és Fangorn)

Mindez egy olyan szövegben, ami maga is szövegként tételeződik (A Gyűrűk Urának bukása, a Piros Könyvből fordítva)!

—A belső kontextusok: a szöveget a szövegvilágon belül kontextualizáló keretek ® belső interpretáció (úgy értelmezünk, mintha benne lennénk)

mélység: az általános hatás az, hogy még rengeteg minden van, amit épp nem mondanak el: minden történet mögött újabb és újabb történetek vannak. Azért nem halljuk őket, mert így természetes, az emberek/hobbitok/tündék így élnek benne a saját kultúrájukban, így beszélnek róla és benne. De ott van. Legalábbis ezt érzi az olvasó; igazolni persze nem tudja, dehát a közvetlen történet megértéséhez nem is kell.

Továbbmenve:

• a GyU-t mint szöveget (most már mindkét értelemben, 'belső' és 'külső' szövegként is) kontextualizálja az egész Tolkien-korpusz (szövegként emblematizálva a Szilmarilokban)
• megadja a történeteket, a történeti hagyományok tartalmát—az értelmezés sokkal nagyobb dimenziókat vesz
• nem adja meg azonban a teljes nyelvi kontextust
• és sokszor a kulturális/etnográfiai kontextust sem

® A történet sokszor nagy vonalakban ismerhető is—tartalmát tekintve általában igen, és csak a pontos szöveg, a pontos tartalom hiányzik (vö. Jim Allen, 1975-ös Szilmarilok tartalmi vázlat).

® A nyelvi kontextus alapvetően logikus, nyelvészeti ismeretekkel viszonylag kevés alakból sok információ nyerhető (a nyelvi kontextus kérdését végleg a Szilmarilok sem oldja meg, sőt tovább bővíti)

® Hagyományok: sokszor megintcsak visszavezethetők és kikövetkeztethetők.

Kulcsszavak: visszavezethető, kikövetkeztethető—rekonstruálható

Egyelőre elhagyjuk a GyU szövegét, de ezután a bevezető után (mellesleg néhány fontos interpretációs pontot jeleztünk is: a narratívák beágyazottsága nyelvbe/kultúrába/költői hagyományokba-etnográfiába-stb.; a hagyomány közvetítése, megőrzése; szövegszerűség; egyesekre majd visszatérünk) jóval könnyebb meglátni Tolkien forrásainak jellegét és jelentőségét.

—egyébként: míg a GyU szöveg egyik 'külső' kontextusa nyilvánvalóan a Tolkien-korpusz, másik, tágabb és egyértelműbben külső kontextusa (vagy: az egész korpusz kontextusa) a forrásanyag.

Külső interpretáció: csak így tud jelentést keresni—nem tesz úgy, mintha 'benne lenne'. A fikcionalitás hozzátartozik a Tolkien-szöveghez, és természetesen mint bármi más irodalmi szöveget, Tolkient is fikció voltában kell megfogjuk; azt kell megmutatnunk, a szöveg mint szöveg, a fikció mint fikció, mit jelent a nem-fiktív világban, nekünk. (a koherens belső felépítés és meggyőző-bevonzó erő része a hatásnak és a jelentésnek: később javaslok megoldást, hogy miért is annyira vonzó a belső interpretáció)

 

2. Mi a forrásanyag és hogyan kapcsolódik?

• T.A. Shippey: The Road to Middle-earth (1982, 2. kiad. 1992)—a források első szisztematikus feldolgozása, jelentőségük módszeres kifejtése

Tolkien filológus-professzor volt—szakmája: a nyelv(ek): óangol, középangol, rokon nyelvek (gót, óészaki, stb.)

• történeti: 19.sz-i összehasonlító filológia (< 1786, Sir William Jones a szanszkritről). Grimm testvérek, Rask, Bopp; klasszicisták, germanisták, stb.—az indoeurópai nyelvek anyagának komparatív vizsgálata, rokonságok meghatározása, történeti dimenziók feltérképezése: a nyelvtörténet hőskora. Hangtan (pl. Grimm-törvény), szerkezet, szemantika.

—dwarf, Zwerg, dvergr; elf, Elf, aelfr ® eredeti szó? amiből az összes többi a hangtani szabályok alapján levezethető (IE *dvairgs?)

—ha a nyelvekben mind megvan ugyanaz a szó, akkor vmi hasonló dologról mindannyiuknak tudni kellett: mi volt ez az eredeti koncepció?

® rekonstrukció: nyelvi és kulturális szinten—a Grimm testvérek nem csak Wörterbuch-ot és Grammatik-ot írtak, hanem Mythologie-t is (amit Tolkien nagyon jól ismert). DE: a rekonstrukció hibalehetőségei—pl. Schleicher 'indoeurópai' meséje (avis, jasmin varna na a ast dadarka akvams... a szanszkrit mghg készletének téves megítélésén alapuló tévedés)

® Nyelv mint a valóságot, nem csak a 'dolgokat' hanem elsősorbantörténeteket megőrző közeg!

• persze ezeknek a nyelveknek az anyaga nem rendszeres nyelvtanokban és szótárakban maradt fenn, hanem szövegekben, amik történeteket mondanak (érdekes kivételek: óangol-latin nyelvtan, interlineális jegyzetek)
• ezek a történetek pedig nem csak a nyelvi rekonstrukció felé mutatnak—ugyanúgy tételeznek egy nagyobb nyelvi/történeti/kulturális kontextust, mint maga a GyU! — Tolkien ezekből indult ki forrásként.

• óangol—Beowulf, Widsith, Deor, stb.; bibliai szövegek: Crist, Exodus, Genesis (4 óangol költészetet tartalmazó kézirat + prózai szövegek)
• középangol: Sir Gawain és a Zöld Lovag, Sir Orfeo, Pearl, Ancrene Wisse
• óészaki: verses és próza Edda, sagák
• ® az ősi közgermán kulturális kontextus rekonstruálható—Edda: az északi mitológia váza; Beowulf, stb.: 'népvándorláskori történelem' részletei, kulturális fogalmak, szokások, történetek és keretek (szóbeliség vs. írásbeliség, pogány vs. keresztény)

—a keretek összeolvadása: Beowulf formuláris struktúra, mégis egyértelműen írott szöveg egy kéziratban

—pogány/germán mitológiai történetek, hősmonda, mégis keresztény szerző (Beowulf-költő, Snorri, Saxo Grammaticus, Cynewulf, Gawain-költő, óangol névtelenek, stb.) vs.

—keresztény biblikus történetek, mégis pogány/germán kép- és fogalomvilág, elbeszélési technikák (Dream of the Rood (A keresztfa álma), Exodus, Genesis, Crist)

ezek a közvetítő szintek és szerepek azok, amelyek Tolkient leginkább megragadják.

• klasszikus példa: Crist I. (Cynewulf, késő 9.sz. Mercia): Eala Earendel engla beorhtast / ofer middangeard monnum sended—versforma: ősi germán alliteratív; fogalmak: kevert—middangeard vs. engel (

—Snorri: Aurvandill-történet (Thór társa; lefagyott lábujjából egy csillag lesz az égen)

—Crist: ismert latin antifónia (O Oriens) fordítása, ahol Earendel=az embereknek reményt hozó Krisztus.

—csillag-Krisztus: a remény, győzelem, bátorítás—Tolkien véleménye: Earendel=a hajnalcsillag, amelynek fénye vmiért szintén a reménnyel asszociálódott Cynewulfnak

—a szó eredeti kontextusa + az adaptált szövegből nyert jelentés > történet. Valami kellett álljon az Earendel-szó és -fogalom mögött, amitől a szerző megfelelőnek érezte a szót arra, hogy Krisztusra utaljon vele—a történet, a funkció hasonlósága

• rekonstrukció vs. 'kitalálás': Középfölde (maga is < Middangeard, óé. Midgardr, régi elképzelés a világról mint vminek a közepén, vmik között lévő)— Tolkien szövegei a kezdetektől ilyen és hasonló 'filológiai fikciókat' hoznak létre és bővítenek ki. A középkori szövegek homályos, bizonytalan értelmezésű helyeinek 'megoldására' épít: a magyarázat mindig egy történetben van, ami a szöveg előállásának korára már csak halvány részleteiben van meg. (sigelwara = görög aithiops; de < sigel-hearwan mint régebbi, eredetileg másra vonatkozó önálló óa. szó!)
• Hobbit: a törpék nevei < Völuspá (60+ név a verses Eddában, Snorriban is); Gandalf < Gandálfr: nem illik a névsorba, hiszen nyilván álfr=elf; gand= ang. wand > Gandálfr varázsló kell legyen (bot mint hagyományos attribútum)
• de: az angol források az eredeti angolszász hagyományok szempontjából szegények—minden szöveg kereszténység utáni, és az 'óangol mitológiának' csak halvány nyomai vannak (pl. hét napjai, helynevek) : vs. Eddák, az északi mitológia vázlata: a pogány hagyományok lejegyzése (bár keresztények által)——noha eredetileg kétségtelenül megvoltak: Alcuin, Quid Hinieldus cum Christo? (késő 8. sz., Lindisfarne apátjának; Hinieldus=Ingeld, Bwf egyik megjelenő epizódszereplője, a heroikus viselkedésmód mintaképe): ezek a hagyományok léteztek ekkor, sőt, figyelmeztetni kellett a szerzeteseket, hogy ne foglalkozzanak velük

—további következmény: Tolkien nem csak részleteket, hanem egyéb más dolgokat is átvesz a régi szövegekből: pl. narratív technikák (az 'interlace': a cselekményszálak összefonása, 'vágás'—francia lovagregény, de szintén < óizlandi ţattr = 'szál', amelyet a mesélő összefon más szálakkal) < a szóbeliség kompozíciós technikái: Bwf 'kitérői' amelyek mégis nagyon fontosak, egyrészt a kontextusra utalás miatt, másrészt a témára való reflektálás miatt (Adrienne Bonjour: The Digressions in Beowulf, 1950); általában nyelvileg: archaizmus, az elbeszélő- és karakter-stílusok virtuóz váltogatása/használata; a 'személyes retorikák';

kritikák: Tolkien nem úgy ír, ahogy 'kéne neki' (=nem a realista regény konvencióin belül)

A GyU nem konformál (teljesen) a regény konvencióihoz (l. később Frye és egyebek kapcsán) —sokkal szerencsésebb eleve nem regénynek kezelni (különben olyan dolgokat kérünk rajta számon, amire sosem törekedett, olyan módokon keresünk benne jelentést amelyeken nem működik)

• szövegek híján más források: Grimm—tündérmesék: a leíratlan/szövegszerűen meg nem őrzött hagyományok 'néphagyományként' tovább élnek és mesékké kopnak. Angliának azonban a hagyományos mesekincse is viszonylag kicsi—sok beszűrődött más elem (pl. kelta, a tündérek, stb.)

(® pusztán ebből is látszik, hogy a GyU ebben az értelemben nem 'tündérmese' (pace Göncz Árpád), sokkal inkább olyan történet, amiből idővel a tündérmese lesz, ami a felejtéssel tündérmesévé kopik.)

• Tolkien első szándékai szerint (l. Milton Waldman-levél, 1951) ennek a hiánynak a pótlására akart vállalkozni a 'rekonstruktív fikció' módszerével.

A GyU ebben az értelemben is többszörösen kontextualizált tehát: Tolkien saját szövegeiből (= a Szilmarilok-hagyományból) jelentős korpusz állt rendelkezésre már akkor, mikor 1939-ben elkezdte írni a GyU-t; de ez a korpusz maga is kontextusban van.

 

3. Mitológia és irodalom: mitológiai párhuzamok

• Hobbit: az említett klasszikus európai mesekincsnek a szövegek sugalmazásai mentén való felépítése és kibővítése—közvetítő anakronizmus: Bilbó (a szöveghagyomány szerepe itt is pontosan meg van adva, azzal, hogy a szöveg igazából Bilbó szövege, tehát 'belső' szöveg is egyben)
• GyU: kibővíti ezt a rekonstruált világot—elsősorban történeti perspektívát ad neki (amiről volt szó), és magának a történetnek is sokkal tágabb a horizontja: egyszerűen nagyobb 'kulturális térképen' játszódik
• a mitológia szerepe és hatása: Tolkien számára a legerősebb hatás és legmeghatározóbb forrás minden bizonnyal a nyelv(ek) volt(ak) (vö. 'alapvetően nyelvészeti inspirációjú'—nincsen nyelv történeti dimenzió nélkül, ami egyrészt magának a nyelvnek a történetét, másrészt a benne elmondott történeteket meghatározza)—a nyelven keresztül az irodalom, és a kultúra különböző más aspektusai—és mitológia
• mitológia és középkori germán irodalom: különös és nehezen megfogható fogalmak.

—Beowulf pl. eredetileg biztosan nem 'irodalom' abban az értelemben, ahogy mi értjük: a (poszt)modern irod. a kultúra egyik diskurzusa, míg a germán hősi-mitologikus szövegek a kultúra hordozói, megőrzői (l. Eric A. Havelock: Preface to Plato, 1963)

® mire a keresztény szerző/írnok elér vele a kéziratig, hogy szövegbe fixálja: megelőző szóbeliség!

—a szóbeliség kultúrája: formuláris költészet, hagyomány 'műfajai'; elsősorban nem 'művészet' (ahogy Homéros sem), hanem a kultúra közege, az a hordozó, amely a kulturálisan fontos információt megtartja; végső referencia, amiben a hagyományok, történelem, vallás, törvények, szokások megőrződnek.

—konceptuális fixitás: a történet mint történet, nem mint szöveg: elmondható sokféleképpen, mégis (funkcionálisan) ugyanaz a történet. Ha nincs fix referencia (=írott szöveg), akkor 'hiteles', 'igazi' változat sincs. Csak változat van, hiszen minden előadás szükségszerűen más, de a struktúra és az elmondás logikája azonos

• A mitológiát tul.képpen sosem látjuk: csak rekonstruálni tudjuk, mert mindig a forrás mögött van. A mítosz nem szöveg, nem műfaj—a mitológia nem szövegek összessége, hanem történeteké, és azok kulturális használati kontextusa

—a történet attól mítosz, hogy a kultúra egy bizonyos módon használja, egy bizonyosfajta jelentést tulajdonít neki

(~ irodalom, az elmélet posztstrukturalista szakaszában: a szövegek (bármilyen szövegek!) használatának egy bizonyos módja, a kulturális gyakorlat és a hagyományok egymáshoz való viszonya (erőviszonyaik) által (metszetében) meghatározott szabályok által (ezért is kellene érdekes legyen az elmélet számára Tolkien))

—variációképzés és alapvető fixálatlanság: inkább a Szilmariol-hagyományra jellemző—épp ezért lehet Tolkiennél eljátszani az értelmezési lehetőséggel, hogy a mitológiai témák, alakok, stb. beépítésén kívül inkább azért köthető a mítoszhoz és mitológiához, mert a teljes korpusz együtt képes reprodukálni a mitológiai rendszerek és szövegkorpuszok ilyen pluralitását.

• A GyU nyilvánvalóan nem átfogó mitológiai rendszer, még forrás-szinten sem; nem új mitológia, nem egy hagyományos mitológia 'újraírása'. A teljes Tolkien-korpuszhoz mérten kis horizontú, a Szilmarilokban több a mitológiai párhuzam
• mégis: 2 fő mitológia, amit Tolkien használt és ismert: északi/germán és keresztény (de: technikailag a kereszténység tételes vallás, nem mitologikus! a szöveg vallása, ami a fix szöveg értelmezésén alapul) ® Tolkien részleteket, motívumokat, fogalmakat vesz át a forrásokból, mind az egyes történetekből, mítoszokból, mind pedig a mitológiákból mint egészekből. ('A GyU alapvetően keresztény és katolikus mű')—de: közismerten kevés v. éppen semmi vallásra, kultuszra utaló részlet van csak benne.
• Középfölde alapjában véve a Beowulf történetének a világa, a kereszténység előtti, arról semmit sem tudó (tehát: nem az azt megátalkodottan elutasító!) pogányság világa—de még talán az sem, hiszen nincsenek benne pogányok! (egyetlen érdekes szóhasználat: Gandalf az öngyilkos Denethornak—'csak a pogány királyok...'—erdetiben nem pagan (

• mitológiai párhuzamok természetesen láthatók a források tükrében: a régi germán hitvilág elemei, amik tul.képpen nyelvi szintről kerültek be a rekonstrukcióba (az Earendel jelentése, a Gandálfr alaki furcsasága a törpe-listán, az elf-fajták neveinek különbségei, stb.), történetként, képként, karakterként visszaköszönnek.
• a 'fantasy-lények': többségük mitológiai. elfek, törpék, trollok—mindenki számára ismertek, aki csak egy kicsit is ismeri az északi mitológiát (elfek: nem a 'tündérmesék' lekicsinyített 'fairy'-jei, hanem a szövegek tanúsága szerint egészen mások; vö. kelta koncepciók, a Fairy World az Orfeoban; vö. még az óangol ráolvasásokat: 'elfshot' ellen!) (törpék: a bányászathoz és a kincshez való kapcsolat szintén nagyon ősi, sőt, még a Hófehérkéig is túlélt)
• kevésbé egyértelműek: orkok (< pl. Beowulff, orc-neas, óa. orc-ţyrs ~ óé. ţyrs—homályos, ismeretlen szörnyek), entek (< szintén Beowulf, a kard Grendel anyjánál; óa. (orţanc) enta geweorc (Ruin)—óriások), wodwos (< Sir Gawain és a Zöld Lovag)
• az érdekes: mindezekről a mitológiai alakokról gyakorlatilag a néven kívül semmit nem tudunk; néha egy-egy történetet, mint mondjuk a Beowilf, de az egyetlen biztos az, hogy az északi (=a germán) mitológiában szerepeltek az emberi világon kívüli, de az istenvilágon aluli lények; nem mindig gonoszak, de mindig külön kultúrával rendelkeznek
• megemlítendő még: Rohan gyakorlatilag egy az egyben az óangol kultúra átültetése (óangol nevek, kivéve Eorl előttiek—azok gótok; Beowulf képei; szokások; verselés és oralitás; egyetlen dolog lóg ki: a lovak)

• konceptuális párhuzamok: nagyobb méretű, a kulturális háttérbe, teológiai kontextusba, vagy éppen magába a narrációba illeszkedő párhuzamok
• Middangeard: már említett északi/germán koncepció a 'középen lévő' világról (Ásgardr és Hel/Múspellheimr; a tenger mint körülötte folyó a Midgardr kígyóval, stb.~ a görög-római 'olimpiai' típusú mitológiák)—nem a kereszténység térbeli metaforává kiterjesztett menny—föld—pokol struktúrája!
• természetfeletti lényekre utalás (® Szilmarilok): a kultusz és vallás hiányzik; mégis találhatók utalások—'a Valák térítsék el', a gondori néma felállás evés előtt (Númenor, ami volt; Tündehon, ami van; ami azon túl és mindig is lesz =Valinor)
• —a gondori kultúra egyenes ági leszármazottja a númenorinak, ami a két féltünde ág egyike; közvetlen kapcsolat a tündékkel: Gondorban látszik legjobban a Harmadkorban a kultúra és tudás átadásának, fenntartásának, közvetítésének programja. Ez a kapcsolat egy érthetetlen 'mélységteremtő' utalás a kontextus nélkül; a kontextussal együtt egy koherens történet- és kultúra-szemléletbe illeszkedik
• Az északi kultúra 'a bátorság-elmélete': az északi mitológia, a kereszténnyel szemben, nem ígér megváltást: a Ragnarök az istenek halála is, ahol mindennek vége van. ® a germán vallás etikailag többet követel, mint a kereszténység! mindenféle jutalom ösztönzése nélkül kell felvenni a harcot, kell megállni a helyünket (Battle of Maldon (A maldoni csata), Beowulf), pusztán a helyes cselekvés ténye a jutalom—hosszú távon mindenképp vereséggel zárul a történet (vö. Galadriel, Elrond). Szomorú, de nem boldogtalan (Sir Gawain és a Zöld Lovag)—Tolkien hatalmas morális erőt látott ebben az északi koncepcióban—ez pl. határozottan párhuzam, bár nem feltétlenül mitológiai (kulturális)

• történetek szintjén: egyes nagyobb méretű narratív szálak és ezekhez kapcsolódó tartalmi keretek: szintén mitológiai párhuzamokat mutatnak
• Frodó Anti-Faust: Randel Helms (Tolkien's World)—a GyU a Faust-mítosz megfordítása
• Frodó/Frothi: Shippey.—hobbitnevek: Bilbó/Peregrin; Frodó= eredeti Fróda = óa. név! ~ Fróthi, híresen békeszerető király, Snorri és Saxo szerint Krisztus kortársa—Fróthi malma, amivel a békét őrölte, amíg az óriások fel nem lázadtak, kiőrölve egy hadsereget. Fróthi fia Ingeld: a heroikus-harcos szellem archetipikus megtestesítője. ® Fróthi/Fróda egy pogány kontextusbeli Krisztus-párhuzam—Frodó: a hazatérés során mindig a békés megoldások keresése, akinek a tevékenysége mégis eltűnik és elfelejtődik (utódai visszatérnek a régi paradigmába, senki sem emlékszik rá, mit is tett valójában—sőt, senki nem is tudja a Megyében)
• Shippey: Tolkien 'személyes aláírása' —az egész történet a keresztény mitikus idő központian fontos időszakába van elhelyezve: dec. 25 (Krisztus születése, a Társaság VZ-ből való elindulása)—márc.25 (a keresztrefeszítés és a Gyűrű elpusztítása)= az új év kezdete (a sas zsoltárja, hogy stilisztikai sugalmazást adjon)
• az egy, önmagát feláldozó hős képe természetesen idézheti Krisztust (bár Frodó 'északi típusú bátorsága' már kevésbé—de: ne felejtsük el a Dream of the Rood-ot!)—Frodó is 'visszajön a halálból', bár Tolkien a párhuzamot talán nem nézte volna teljesen jó szemmel
• lemondás és elvesztés motívumai (Frodó és Krisztus, megint; de: Frodó és Beowulf, annál is inkább!)
• oszcilláció a két paradigma között—mindkettő jelen van motívumokban és fogalmi keretekben, mégsem kerül előtérbe egyik sem (Verlyn Flieger: a felszínt sosem töri meg); sőt, pl. Frodó figurájában a kettő össze is sűrűsödik: kereszténység, de 'északiság' is—sőt, kereszténység a germán képvilágon át nézve, akárcsak a Dream of the Rood-ban vagy a Genesis-ben!

További párhuzamok is kereshetők lennének (pl. Gandalf és Odin)—a lényeg azonban (l. forrásoknál) sokkal inkább a módszer és a történeti beágyazottság.

 

4. Kritika

ML és irodalom Tolkien számára nagyon is közel állt egymáshoz. Mind a kettő a kultúra fenntartója, a tudás és a hagyományok közvetítője (végülis: az északi történetek és alakok is eljutottak valahogy, még hozzánk is). Tolkien szövegeinek kritikai megítélésekor a hagyomány szerepét, az ahhoz kapcsolódó fogalmi kereteket és motívumokat nagyon fontos figyelembe venni. (Mike Drout, Shippey: Tolkien egyik legfontosabb 'mondanivalója' a hagyományok folyamatosságának, tovább-létezésének kijelentése és bemutatása—a három nem-et továbbvíve: Tolkien nem is 'fantasy', mert szinte semmilyen értelemben nem 'új' és nem könnyen emészthető, legfőképpen nem tematikáját, műfaját vagy elbeszélésmódját tekintve)

(Michael D.C. Drout—Hilary Wynne, recenzió és összefoglaló az 1982 óta keletkezett kritikáról az Envoi-ban (http://members.aol.com/ENVOIjrnl/); Tom Shippey: J.R.R. Tolkien: The Author of the Century, 2001—kortárs kontextusban vizsgálja)

• GyU kritikai fogadtatása: már az első megjelenéskor zajos. C.S. Lewis, W.H. Auden recenziói ® ¬ nagy modernista kritikusok (Edmund Wilson, Edwin Muir, Philip Toynbee) fanyalgása: a mai napig meghatározzák valamennyire a Tolkien-kritikát: mindenki késztetést érez, hogy megválaszolja és megcáfolja őket (Shippey definitíven megtette ezt—és még az iróniából is jutott, amit megérdemelnek:)
• A modernista kritikusok fanyalgása és agresszív elutasítása annál megdöbbentőbb, mert láthatólag (legalábbis érveléseikből kiindulva) el sem olvasták rendesen a szöveget
• ha a Tolkien-kritika nagyjából 40 éve mást nem is tett (pedig igen), az már mindenképp bizonyította, hogy Tolkien szövegét irodalmi szövegként kell kezelni, lehet és kell is vele komolyan, komoly irodalomként foglalkozni—mert pontosan olyan releváns kortárs kérdéseket tárgyal, pontosan abban a hagyományban áll benne, és pontosan ugyanazokkal a kritikai eszközökkel és módszerekkel vizsgálható, mint bármely más szöveg, amit most kanonikus irodalomként olvasunk (Shippey összehasonlítása Joyce-szal (Author) nagyon jól rámutat, hogy voltaképp az Ulysses sok olyat tartalmaz, amiért Tolkient határozottan kárhoztatták a kritikusok!)
• A legnagyobb baj a Tolkien-kritikával, hogy nem kanonikus (a kritika kánonja)—soha egyetlen könyv se jött ki nagy egyetemi kiadónál, stb.® a kritika politikája
• tehát: nem is hozzáférhető—Mo.-n nagyon kevés kritikai anyag érhető el (l. a szekundér bibliográfiát Völgyzugolyon: http://volgyzugoly.uw.hu/konyvtar/secbib.doc, jelölve a hozzáférhető tételeket)
• a GyU kritika egyik legfőbb (és legrégebbi) iránya a Frye-iánus 'románc'-értelmezés (Shippey már a Roadban felbontotta ezt a paradigmát—de vö. film: a szükséges vágások után valóban egy eléggé Frye-iánus románc-cselekmény áll elő—csak hát a románc nem csak a cselekményen múlik, hanem többek közt a karaktereken is (innen Shippey érvelése), és nem is egységes/egyértelmű fogalom: nem csak műfaj, hanem 'irodalmi mód' is)
• forráskutatás: hatalmas anyag, amely azonban nagyjából feltérképezhető Shippey-ből; jelentős része elhibázott és komolytalan (a dilettantizmus problémája!)
• motívum- és fogalmi keretek: Jó és Rossz, a moralitás példázata (sokszor szimplisztikus, eléggé kifáradt téma)
• probléma még a belső interpretáció vonzása: hagyományhoz viszonyított értelmezés (mint minden irodalmi szöveg, Tolkiené is a hagyományba való illeszkedésében értelmezendő)—azért olyan ellenállhatatlan, mert Tolkien megkettőzi a szövegeket, és megteremti azt a hagyományt, amihez való viszonyában a szöveg tökéletesen értelmezhető—csak éppen nem abból a szempontból, hogy mit jelent nekünk, mint szöveg, hanem annyira jó az illúzió, hogy a belső szöveget kezdjük értelmezni. De: pontosan ez a belső-értelmező erő is benne kell legyen a külső értelmezésben, mert ez is eleme a hatásnak, és így a jelentésnek.
• Legfontosabb kritkai problémák (saját kritikusi véleményem):
• a szövegek kettőzésének effektusa: erős és hatásos módja, hogy Tolkien a szöveghagyomány szerepére is reflektáljon—mindenképp közelebbi vizsgálatot kíván! (Szil mint szöveg belül a GyU-ban; Bilbó szerzői szerepei, stb.)
• a szövegek egymást több szinten kontextualizáló viszonya: külső-belső kontextusok, leginkább a kulturális implikációk. A szövegek és történetek hagyománnyá/ hagyományokká való szerveződése és továbbélése, megőrzése. Tolkien egész életműve egyfajta múlthoz és hagyományokhoz való hozzáállásnak a tanulmánya, de pontosan ezt a hozzáállást kell megvizsgálni a szövegeken belül is, hogy pontosan meg tudjuk ítélni, mit is jelent ez nekünk.
• kulturális viszonyok: a kultúrák egymáshoz és az 'igaz hagyományhoz' való viszonya; a közvetítés-közvetítődés módjai— a hagyomány tartalma: a történetek használata (Szilmarilok—GyU tipologikus helyek ~ tradicionális keresztény értelmezési mód—Túrin és Samu, Samu és Fingolfin/Lúthien)—a kulturális hierarchia, a tudás, és a teológiai hierarchia párhuzamossága
• Mitológia, mythopoézis, és a szövegszerű vs. szóbeli kultúra kérdése: a mítosz sosem szöveg, mindig a mögötte rejlő történet, és a kulturális használat teszi mítosszá. Tolkiennél: mivel a történetek olyan szövegekben mondatnak el, amelyek a szöveg saját belső világában is szövegek, a történetek mitológikus használata (egyáltalán: a történetek státuszának megítélése és jelentése/jelentősége a szövegeken keresztül) nagyon is érdekes—a variánsképzés, a (szövegszerű) fixitás elutasítása, a mélység effektusa (még a legtágabb kontextusú szövegekben is!)—Tolkien teljes korpusza az, ami mítoszalkotó tud lenni, nem egy-egy szövege.
• ® a szövegek jelentőségének kritikai átértékelése: a GyU-kritika sokszor máig attól szenved (és attól fárad ki), hogy a GyU-t tekinti a központi szövegnek. Valójában azonban a Szilmarilok az, mint fókuszpont a variáns-korpusz és a fixált szövegek között! Ami még érdekesebbé teszi, az az, hogy maga is problematikus szerkesztői szöveg.
• poszt elméleti kérdések: Tolkien Foucaultiánus sugalmazásai (a nyelv és ideológia mint az 'igazságot' befolyásoló tényezők ~ hatalom); poszt elmélet: egyetlen fantasztikus irodalmat teoretizáló elmélet sem hajlandó tárgyalni (kulturális materializmus, feminizmus, dekonstrukció, stb.: Rosemary Jackson, Colin Manlove, Christine Brooke-Rose)—égető szükség van egy Tolkient a poszt (elméleti) kánonba integráló keretre, különben sosem lesz kanonikus (vö. a kritika politikája)

Főleg a félreértések és felületességek eloszlatására van szükség: mint pl. a 'három nem'. Shippeynek annyiban mindenképp igaza van (Author), hogy Tolkien a forrásokhoz való kapcsolat átlátása nélkül nem értelmezhető; ez azonban most ki kell egészüljön az elméleti keretek ismeretével is.

 

Irodalom

Carpenter, Humphrey. J.R.R. Tolkien életrajza. Budapest: Cicero, 2001.

Drout, Michael D.C—Hilary Wynne, 'Tom Shippey's J.R.R. Tolkien: Author of the Century and a Look Back at Tolkien Criticism since 1982' Envoi 9.2 (2000, valójában 2001):101-65.

Flieger, Verlyn. Splintered Light. Logos and Language in Tolkien's World. Grand Rapids: Eerdmans, 1983

Helms, Randel. Tolkien's World. London: Thames and Hudson, 1974.

Shippey, T.A. The Road to Middle-earth. 2. kiad. London: Grafton, 1992.

-----. J.R.R. Tolkien: Author of the Century. Boston: Houghton Mifflin, 2001.

Lamorak (Nagy Gergely) előadásának vázlata

Szerző: Nagy Gergely

Vissza az előző oldalra