Melyek közt a Jajk-nép lakik,
tó-feketék az árnyak,
s csengőjük gyászosan cseng, amíg
sárba süpped a lábad.

Mert sárba süpped a merész,
ki ajtajukon kopogtat,
hol a vízköpő a mélybe néz,
s zajos vizek csorognak.

A rothadó vízpartokon
szomorúfűzek állnak,
vérvarjú fészkel a várfokon,
és félig alva károg.

Hideglelős Hegyek mögött a gyötrő, gyatra út
szürke fák közt penészes völgybe fut,
sötét tó partjain, mit nem fodroz a szél,
a Jajk-nép ott, nap és hold nélkül él.

Minden pince, hol Jajk lakoz,
mély, nyirkos és hideg,
gyér gyertyaláng míg hajladoz,
számolják pénzüket.

Mennyezet sír, fal könnyezik,
de léptük zajtalan,
s a kopogásra mindenik
az ajtóhoz suhan.

Kilesnek; keskeny résen át
finom ujjak kikúsznak,
s csak ennyi - már tele a zsák,
hol csontjaid alusznak.

Hideglelős Hegyek mögött gyötrelmes úton át,
pók-árnyakon és Varangy-kúton át,
s erdőn át, hol minden lecsüng, porló, reves halott,
a Jajkokat leled - és hízlalod.