Fák ága ezüst,lombjuk aranyló
A rét üde és friss, illatozó
Harag, félelem, itt nem létezik
Itt csak a boldogságot énekelik
Itt él e tájon, a hatalmas Celeborn
És asszonya, Galadriel, ki mindenkinél szebb volt
Vándor, ki ezt a szépet mind láthatod
Soha borúsan ne lásd a napot!
Oh, Lórien, földed mí' gyönyörű, mí' tiszta!
Soha az idő vasmarka el ne mossa!
(Sesy)

Cuppanósz halackát beburkoltunk cendben,
Hobbitkákat vezetünk cúf kőrengetegben.
Nem lesz a Fehér Arc, elment már alunni,
Szötét éjben moccan a cend, ideje indulni.
(Dodie)

Vége felé járt a nap
Az ég aranyszínű volt
A három hobbit, s a tünde-had
A Szürkerévbe lovagolt
Ott volt Gandalf, a Szürke
Mögötte nagy tünde-hajó
A jó Samunak vérzett a szíve
És fájdalmas búcsút vett Frodótól
Jött sietve Pippin és Trufa
Mindenki érezte a szomoruság dalát
És lesujtó volt a búcsú fájdalma
Aztán a tündék, és Frodó, mind hajóra szállt
Samu meg csak állt, nézett a hajó után
Szívébe ivódott a Tenger halk sóhaja
És ezt nem felejtette el soha, soha...
(Sesy)

A Megyére leszállt az éjszaka
Hárman indultak tova
Nehéz batyu volt hátukon
Fekete Lovas a nyomukon
De jöttek tündék, csodásak!
És elűzték az árnyakat
És a hobbitok szíve már nem félt..
(Sesy)

Arwen sírja

Mint régi emlék nyugszom itt,
Fejemre árny borul,
Rám teríti ágait
Egy mallorn sátorul.
Jártam én itt éjeken,
Követve csillagot,
Elkerült a félelem,
Mint árny a bősz napot.
Sok ideje alszom már,
Emlékem rég kihunyt,
S hallgatok egy régi dalt,
Mi némaságba hullt...
Vándor állj meg, állj meg itt,
Pihenj meg csendesen,
Szíved érzze álmaim,
Mint sóhajt éjeken...
(Pomona)

A Mallorn levelét söpri a szellő,
de keleten már gyűlik a fekete felhő.
A Sötét Úr Sötétséget uszít a világra,
a szenvedők reszketnek a Kilenc Hősre várva.
Eloszlik majd a sötétség, felvirrad a hajnal,
s a béke és boldogság köszönt halk szavakkal.
(Dodie)

Messzire száll a kémény füstje,
Elszállok én is ővele,
Talpamba álljon bár szúrós tüske,
Elvisz vándorút hűs szele.

Messzire visz, túl tavon-folyón,
Csak gondolatnyi pillanat,
Csobogva úszom én is a vízzel,
A bú s a gond most itt marad.

Messzire visz, legyen bár köves gyalogút,
Dalom kacagva száll az esti széllel,
Hűs patakkal kanyaroghat az út,
Csak takaros tűz melegítsen éjjel.
(Dodie)

Nyugati Tenger
Te hozzád húz mostan a szívem
Nyugati Tenger
Ezután fák alatt nem nyugodhat lelkem!
Csak egy pillantást, csak annyit, kérlek
Had vessek csillámló habodra
Itt hagyok teérted mindent
A fákat, az erdőt, csak átjussak Valinorba'
(Sesy)

Messzre nyulik az Ő keze
Szeme is messzire lát
Szauron ő, s rettegett a neve
Sötét följén nem énekel madár

Mordor e föld, Mordor
A Nap fénye reá sosem ragyog
A Névtelen Földön csend honol
Nem szép e földön semmi, csak néha a csillagok

Itt él a határban, sötét alagutban
A hatalmas Banya, a Pók
Lapít, és les, a bűzlő alagutban
Senki megnem menekül hálójából

Mordor! Mordor
Oly sötét a neved
Mordor... Mordor...
Szánkra venni is már rettegett!
(Sesy)

Tündenép

A Tenger partján szirtfok áll
És a múltba visszanéz,
Víz felett a szél dalol,
Sok emléket felidéz...
Hallja újra régi, ó
Csaták vérízű zaját,
Istenektől származó
Tünde-nép csaodás dalát,
Egy népét mely az üde zöldből
Lépett ki a Félhomályba,
Hol legenda lett a Földből,
Az utókor megcsodálja,
Egy népét mely százszor győzött
Dübörgő, bősz csatazajban,
Egy népé mely meg nem hajolt
Semmi vészben, semmi bajban,
Eltávozott tündék népe
Könnyű léptő, büszke, szép,
Visszasírja Középfölde
Szavuk édes énekét...
(Pomona)