Rekordnagyságú tömeg A király visszatér londoni premierjén
A rossz idő ellenére is rekordnagyságú, 10.000 fős tömeg gyűlt össze a londoni Leicester Square-en A Gyűrűk Ura – A király visszatér premierjére. Sokak szerint a trilógia befejező része megkapja a legjobb filmnek jár Oscart, Peter Jackson a vörös szőnyegen azonban azt mondta, hogy bár ez fantasztikus lenne, de semmit sem akar elkiabálni.
„Csodálatos ez a fogadtatás. Hallom, hogy sokan hajnali öt óra óta itt várnak, és ez igazán megható” – mondta Jackson, de nemcsak őt, hanem a film szereplőit, Liv Tylert, Ian McKellent, Sean Astint, Billy Boydot, Dominic Monaghant és Andy Serkist is lenyűgözte az ujjongó tömeg látványa. A tömeg, melynek soraiban a BBC szerint magyar Gyűrűk Ura-rajongók is voltak, Jackson mellett a legnagyobb üdvrivalgással Viggo Mortensent köszöntötte, akinek a jópasi-versenyben ezúttal nem akadt konkurenciája, mivel Orlando Bloom a Haven című film forgatása miatt nem tudott részt venni a londoni premieren, amely minden idők legtöbb embert vonzó angliai filmpremierje volt.
Jackson több mint 20 percen át osztott autogramot, és arról beszélt, hogy vegyes érzésekkel van tele: „Egyrészt egyfajta büszkeség és megkönnyebbülés van bennem, de szomorú is vagyok, mert éveken át dolgoztam ezekkel a csodálatos színészekkel, és most ennek az egésznek vége. A harmadik rész látványosabb, mint az előző kettő, de érzelmesebb is, hiszen nincs több Gyűrűk Ura.”
A Gyűrűk Ura – A király visszatér iránt egyébként akkora az érdeklődés Angliában, hogy bár még napok vannak hátra a 17-i premierig, az Odeon mozihálózat szerint már több mint egymillió font értékben váltottak rá elővételben jegyet. Ezzel A király visszatér máris felülmúlja A két torony eredményeit, és az Empire Online szerint mindebből valószínűsíthető, hogy A király visszatér bevételei meghaladhatják majd az egymilliárd dollárt.
Forrás: Cinematrix