Tolkien örökében

Ötven éve nincs velünk Középfölde megalkotója

John Ronald Reuel Tolkien, A hobbit, A Gyűrűk Ura és számos egyéb mű szerzője 1973. szeptember másodikán, életének 82. évében hagyta el e világ köreit, de életműve ma, ötven évvel később is hatással van kultúránkra. Ez utóbbi több mindennek is köszönhető. Egyrészt maguknak az írásoknak, amelyekből mostanra már jóval több jelent meg Tolkien halála után, mint életében. Másrészt az adaptációknak, amelyek közül a mozifilmeket még az is ismeri, aki csak internetes mémek formájában találkozott velük. Harmadrészt annak, hogy Tolkien akarva-akaratlanul is igazodási pont lett a modern történetmesélés számára: az epigonoknak azért, mert utánozni akarták, a tolkieni életművet meghaladni kívánóknak pedig azért, mert mindenben pontosan az ellenkezőjét igyekeztek csinálni, mint Tolkien.

Mindezek után adódik a kérdés, hogy mi lehet J. R. R. Tolkien öröksége ma, ötven évvel a halála után. Talán az irodalmi hagyaték, amely felett a Tolkien Estate nevű szervezet őrködik? Esetleg azok az adaptációs jogok, amelyek az utóbbi években is elképesztő vagyonokért cseréltek gazdát? Azok a történetelemek és motívumok, amelyek ma már sokszor csak sablonokként köszönnek vissza mások műveiben? Vagy azok a tradicionális értékek, amelyek Tolkien számára igen fontosak voltak, és amelyek ott rejlenek írásaiban? A választ ki-ki eldöntheti a saját maga számára, de e felsorolásból is látszik, hogy ez az örökség mennyire sokszínű és milyen sokféleképpen értelmezhető. Van azonban egy tolkieni örökség, amelyben talán mindannyian osztozhatunk, és ez az alkotás szeretete.

Tolkien ars poeticája szerint az igazi, értékteremtő alkotás másodteremtővé tesz minket, amelynek köszönhetően mi magunk is gazdagabbá és szebbé tehetjük a teremtett világot. Másodteremtőnek számítanak történeteinek hősei, akiknek az alkotásai olykor varázslatosnak tűnnek a közönséges halandók szemében. Másodteremtő Tolkien maga, aki a világunk múlandó és keserédes szépségeiről mesél mesterséges mitológiájának segítségével. És másodteremtők azok, akik – az író egyik levelének megfogalmazása szerint – „festékkel, zenével, drámával” töltik ki a hiányzó helyeket, vagy mesélik újra a maguk eszközeivel azt a Nagy Történetet, amelynek mindannyian részesei vagyunk, még ha szerepünk véges is benne. Alkotással múlandóságunk ellenére is e történet kitörölhetetlen részeivé válhatunk.

Ehhez a tolkieni örökséghez világszerte sokan csatlakoznak, és vannak közöttük, akik hivatalos, szervezett keretek között is foglalkoznak Tolkien életművével, munkásságával. Az utóbbira példa a 2002-ben alapított Magyar Tolkien Társaság is, amelynek hármas jelszava – képzelet, kreativitás, közösség – nemcsak tevékenységeinek jellegét foglalja össze, hanem rámutat az alkotó képzelet közösségteremtő mivoltára is. Ez a fajta alkotás ugyanis nem önmagunknak szól, és még csak nem is rólunk szól, hanem arról, hogyan tudunk egymáshoz kapcsolódni a kreativitás nyelvén, és hogyan meséljük újra egymás és mások számára azokat a történeteket, amelyek segítségével közösségünk felmutathatja értékeit. E körbe pedig szeretettel fogadjuk be mindazokat, akik fontosnak tartják ezeket az értékeket.

Ötven évvel Tolkien halála után elmondhatjuk tehát, hogy sokunk számára nemcsak életműve maradt meghatározó, hanem a másodteremtés szellemi öröksége is. Amíg lesznek, akik nemcsak emlékeznek ezekre a művekre, hanem kapcsolódni is tudnak hozzá – egyénileg és közösségben is –, addig ez az életmű nem fog elhalványulni, hanem identitásunk része marad. Amíg lesznek, akik felismerik, hogy alkotással gazdagabbá tehetik környezetüket vagy adhatnak valamit másoknak, addig nem veszik ki a varázslatosság elszürkülő világunkból. És amíg vannak, aki ráébrednek arra, hogy mindannyian ugyanannak a történetnek a részesei vagyunk, addig ez a Nagy Történet nem fog véget érni – legfeljebb a szereplői jönnek-mennek, ahogy a szerepük véget ért.



Barna Bálint

A szerző a Magyar Tolkien Társaság egyik alapítója.



Szerző: Barna Bálint