A küldetés témája A babó és a Gyűrűk Ura c. művekben (2. oldal)

Ugrás az 1. oldalra

  Hagyjuk el most Völgyzugolyt és térjünk vissza magához a küldetéshez. Ahogy a két társaság, Bilbóék A hobbitban, ill. Frodó és a Szövetség a GYU-ban elhagyják Elrond házát, az első akadály amivel szembekerülnek, a Ködhegység. Ezek az epizódok mindkét helyen igen jelentősek. Frodó és társai itt olyan veszteséggel szembesülnek, amilyenre egyikőjük se számít - Gandalf elvesztésével. Bilbónak pedig először kell teljesen egyedül és elhagyottan megállnia a helyét, döntéseket hoznia, és bízni a saját megérzéseiben. Bilbó itt megint szerez egy plusz pontot a jelleméhez - önállóbb lesz a találékonysága és bátorsága által, Frodó pedig megint elveszít egyet, gyengül, hiszen Gandalffal együtt biztonságérzete is elhagyja, és egyre inkább társaira kénytelen hagyatkozni.
A legnagyobb különbség az individualitás és a közösség között van. Bilbó teljesen magára van utalva, míg a Szövetség csoportként funkcionál. Bilbót a törpök egyszerűen elveszítik, nem törődnek vele, még Gandalf sem veszi észre, hogy lemaradt. És itt még nincs vége a megpróbáltatásnak, Bilbó találkozik Gollammal, és csodálatra méltóan old meg egy nehéz szituációt. Végül is Bilbó - ha a szerencséjét nem számítjuk - azért nyeri meg a találóskérdés-versenyt, mert képes arra, hogy tiszta fejjel gondolkodjon, annak ellenére, hogy igen veszélyes helyzetben van.
Természetesen a Gyűrű, amire Bilbó rálel, az Egy Gyűrű, amit Szauron kovácsolt, és ami Gollam "drágaszágává" vált. Bilbó kezében a Gyűrű eszközzé válik, amivel növelheti önbizalmát. Ez már ezelőtt is fejlődött egy kicsit, de a Gyűrű segítségével Bilbó pontosan be tudja határolni a belsejében végbemenő változást. A Gyűrű menedéket is jelent Bilbó számára - ha a hősszerep túl terhessé válik, csak felhúzza a Gyűrűt, eltűnik egy kis időre, és visszahúzódik egy nyugodt helyre. Bilbónál a Gyűrű Propp 14. funkciója, egy konkrét mágikus tárgy, ami segíti a hőst a küldetés teljesítésében - egy klasszikus meseelem.
A GYU Gyűrűje nehezen lehetne meseelem - lévén a történet nem mese, ill. lévén, hogy a Gyűrű funkciója nem éppen pozitív. A Gyűrű itt segítőből teherré válik, felfedi rejtett oldalát, fokozatosan tönkreteszi Frodót. Ahogy haladunk előre, Bilbó megint egy lépcsőt feljebb lép, Frodó pedig egyre menetel megállíthatatlanul lefelé.
Felmerül a kérdés, hogy Bilbóra miért nem hat úgy a Gyűrű, mint Gollamra. Erre maga Gandalf is választ ad - Gollam a Gyűrűhöz gyilkosság árán jutott, ráadásul a legjobb barátját ölte meg érte, aztán rablásra és csalásra használta a Gyűrűt, míg Bilbó egyszerűen csak megtalálta - természetesen nem véletlenül. Bilbó ezenkívül szánalommal kezdte a Gyűrű birtoklását, nem ölte meg Gollamot, pedig lett volna rá alkalma, a "szánalom fogta vissza a kezét."
Ugyanezt a szánalmat érzi Frodó is, amikor először áll szemtől szembe Gollammal. Azelőtt még Gollam halálát kívánta, de ahogy meglátja ezt a szánalmas kreatúrát, felrémlenek előtte Gandalf szavai Bilbó könyörületességéről és rajta is ez az érzés lesz úrrá.
Kérdés: miért kímélte meg Frodó Gollam életét? Csak azért, mert Gollam külsőleg olyan sajnálatra méltó, vagy azért, mert Frodó megérezte, hogy Gollam még a hasznára lehet? Vagy talán azért mert Golam és Frodó között talán egy tudattalan kötelék áll fenn - lévén mindketten Gyűrűhordozók?
Én személy szerint a könyörületet és a szánalmat tartom a legvalószínűbbnek, nem azt, hogy Frodó Gollamot hasznosnak ítélte volna. Frodó akkorra már elkönyvelte magában, hogy saját magán kívül rajta senki nem segíthet. De vegyük figyelembe azt is, hogy más felsőbbrendű erők is munkálnak a Gonoszon kívül, és minden tettnek megvan a maga következménye. Azzal, hogy Frodó életben hagyta Gollamot, azzal önkéntelenül is küldetésének sikerét biztosította be. Ez pedig szerintem egy nagyon érdekes aspektus.
Azonban kicsit sántít az érvelésünk, ha Bilbó részéhez érünk. Bilbó szintén hazudott a Gyűrű dolgát illetően- ugyanis nem árulta el, hogy hogyan is lelt rá valójában, hanem azt mondja, hogy elnyerte Gollamtól.
Miért nem hat a hazugság akkora negatív erővel Bilbóra, mint Gollamra? Valószínűleg azért, mert ez csak egy aprócska hazugság a gyilkosság eltitkolásához képest. Viszont akármilyen kicsi is, ez a hazugság mégis a Gyűrűvel kapcsolatos, tehát ezen keresztül a Gyűrű éppenúgy hozzáférkőzhetett volna Bilbó elméjéhez, mint Gollaméhoz. Tolkien tisztában volt ezzel az ellentmondással, de mégis úgy hagyta, ahogy volt. Meg kell elégednünk azzal a magyarázattal, hogy Bilbó csak erős akaratának köszönhetően kerülte el ezt a sorsot.
A megpróbáltatás után újabb pihenő következik, Beorn Bilbó és a törpök számára, illetve Lothlórien a Szövetség számára. Beornnak nincs semmiféle befolyásoló hatása Bilbóra, csak menedéket és segítséget nyúlt Bilbónak.
Galadriel azonban más eset. Ő, mint Gyűrűhordozó, pontosan átérzi Frodó helyzetét, és mint a Középföldén élő nemestündék legbölcsebbike pedig tudja, hogy mi forog kockán. Nagyon valószínű, hogy igenis tudja, mit fog látni Frodó a tükörben, hiszen ha belelát a gondolataiba, akkor azt is tudja, hogy Frodó a tükörben minden valószínűséggel szeretett Megyéjének pusztulását, és társainak halálát fogja látni - ez pedig meg fogja Frodót erősíteni abban, hogy feladatát véghez kell vinnie, ezért ösztönzi Frodót arra, hogy belenézzen a tükörbe. Galadriel az ideiglenesen Gandalfot helyettesítő bölcs tanácsadó, a Gandalf-animus párja, az anima, a felsőbbrendű nőalak, aki fontos üzenetet közöl, és az anyakép az egyik leggyakoribb megnyilvánulása: Galadrielben pedig Tolkien saját édesanyjának vonásait fedezhetjük fel.
Frodó Lórienben még egyszer megpróbálkozik megszabadulni a Gyűrűtől, de kegyetlenül szembesülnie kell azzal, hogy ez lehetetlen. Látja, hogy még a hatalmas Galadriel se vállalhatja fel a terhet. Galadriel pedig kimondja, hogy a Gyűrű hordozása magányos feladat. Frodó itt szembesül végzetével a legtisztábban, nincs menekvés, nincs több választási lehetőség. A sors azonban majd a látszólag megmásíthatatlanba is bele fog szólni, mégpedig Samu által.
Parth Galennél, amikor a Szövetség felbomlik, Frodó két végzetes döntést hoz - az egyik gyengeségről, a másik nagy lelkierőről tesz bizonyságot.
Amikor Boromir megpróbálja elvenni a Gyűrűt, Frodó végső kétségbeesésében felhúzza azt, ezzel feltárva magát Szauron szeme előtt. Frodót itt csak egy hajszál választja el annak a lejtőnek az aljától, amin eddig haladt -enged az egyetlen kísértésnek, aminek nem szabadna engednie, pont úgy, mint a Széltetőn.
Frodót csak a józan esze menti meg, ami az utolsó pillanatban szólal meg benne. Leveszi a Gyűrűt, és meghozza végzetes döntését - egyedül fogja továbbvinni azt. Megtalálja magában az eddig elveszettnek tűnt bátorságot, lemond a többiek gyámolításáról, és így felemelkedik abból a szakadékból, amelybe eddig fokozatosan zuhanni látszott.
Érdekes megfigyelnünk a folyó-szimbólumot. A Gyűrű Szövetségének mindkét könyve folyónál történő elválással végződik - az egyik a Bruinen gázlójánál, a másik pedig az Anduinnál."Folyóba lépés, vagy átkelés" végső, megváltoztathatalan döntést szimbolizál, egy új szakasz kezdetét a küldetésben, azaz Frodó ideiglenes kiemelkedését lelki tespedtségéből. Frodónak az ad erőt ahhoz, hogy megvédje a Gyűrűt Boromirral szemben, hogy most már biztosan tudja, hogy a teher egyedül az övé, és nem mondhat le erről a teherről.

Miután eldöntötték, hogy egyedül vágnak neki a küldetésnek, Frodó és Samu átkelnek az Anduinon, és megkezdik útjukat a pusztaságon keresztül. Itt találkoznak először Gollammal. A Gollamhoz fűződő szeretet/gyűlölet viszony nagyon érdekes és komplex, Tolkien szerint a Samu/Gollam kapcsolat olyan, mint Arielé és Calibané Shakespeare, A vihar című művében. Samu éppen olyan gyanakvással kezeli Gollamot, mint Ariel Calibant. Gollam sorsa szorosan összefügg a Gyűrűével, így Frodóéval is.
Tény az, hogy Gollam segítsége nélkül a két hobbit soha nem tudott volna átjutni a Holtlápon, vagy megtalálni az utat Mordorba, vagy ami a legfontosabb - elpusztítani a Gyűrűt. Gollamnak sok oldala van, nemhiába nevezte őt Jacobsen "Középfölde legösszetettebb és legérdekesebb karakterének."
A vadonban tett utazásuk után Frodónak és Samunak még egy esélye van a felfrissülésre, Ithiliában találkoznak Faramirral, aki menedéket nyújt nekik és később Gandalfot is informálja róluk. A Babóban Bilbó szintén menedéket talál a Tündekirállyal esett kalandja után - Esgarothban. Innentől Bilbó és a törpök átvágnak a maguk kietlen pusztaságán, a Szmóg által elpusztított területen, mielőtt elérik útjuk végcélját, a Magányos Hegyet.
Mindkét mű nagyon fontos ponthoz érkezik ezeknél a részeknél. Az alagúton való átkelésnél mutatkozik meg Bilbó igazi bátorsága. Amikor Frodó és Samu belépnek Cirith Ungol alagútjába, egyikük sem tudja mi vár rájuk a túloldalon. Bilbó ezzel szemben pontosan tudja mit fog találni az alagút túlsó végében - Szmógot, a sárkányt. Azzal a bizonyossággal lép be az alagútba, hogy szembe kel néznie Középfölde leggonoszabb szörnyetegével - ennek ellenére szabad akaratából megy.
"Egy sárkányt nem lehet legyőzni, de a félelmet igen." - mondja Shippey.
Bilbó esetében a feladatot siker koronázza - és sikerül megszereznie a kétfülű serleget.
Megrészegülve saját hősiességétől, Bilbó meggondolatlanul másodszorra is visszamegy a sárkány barlangjába. Ezúttal alábecsüli Szmógot, aki felfedezte a tolvajlást. Bilbónak alig sikerül élve megúsznia a dolgot, de megtanul egy nagyon fontos leckét. Ahogy az első találkozás a sárkánnyal felfedi a benne rejtőző hőst, úgy a második megtanítja arra, hogy szerény legyen, és tisztelje az ellenfelét. Ez ismét bizonyítékot szolgáltat arra, hogy milyen különböző úton halad Bilbó és Frodó. Bilbó egyre függetlenebb és magabiztosabb lesz, míg Frodó már teljesen másokra van utalva, először Gollamra, majd annak árulása után az egyetlen személyre, aki végig kitart mellette - Samura.
Cirith Ungolnál, amikor Frodót megtámadja a Banyapók, Samu Gollammal kerül szembe. Esélye sincs segíteni a gazdáján, hiszen a saját életéért kell harcolnia. Innentől láthatjuk, ahogy a hős szerepe fokozatosan Frodóról Samura száll. Haragjában azt is elfelejti, hogy egy hobbitnak esélye sincs legyőzni egy olyan szörnyet, mint a Banyapók. Gazdája iránt érzett szeretetből olyan tettet hajt végre, ami Bilbó Szmóggal szembeni helytállásának felel meg. Ettől kezdve neki kell hősként funkcionálnia és elvinnie a Gyűrűt a végső céljához. Meg van róla győződve, hogy Frodó meghalt, így hát elveszi tőle a Gyűrűt, és egyedül elindul a Végzet Hegye felé. Eszébe sem jut, hogy feladja, és nem töpreng azon, mi lesz ha elbukik. Bár Samu egy egyszerűbb lélek, és függ másoktól, akik mindig megmondták neki mit csináljon, mégis olyan bátorságról tesz tanúbizonyságot, mint Bilbó vagy Frodó. Most először, Samu képes egyedül dönteni, és pontosan azért, mert egyedül van.

Samu nem rendelkezik természetfeletti erővel, éppenhogy nagyon is közel áll a természethez. A görög-római mitológiában a kertészek pozitív alakok, és gyakran kapcsolódnak a megmentő hős képéhez. Egyiptomban Oziriszt kertészként ábrázolták. Samu a szívén viseli az élő dolgok sorsát - a Megye fáiét, mindent ami a földből nő. A Megye megtisztításakor legfőbb dolga, hogy helyreállítsa azt a pusztítást, amit Szarumán és bandája elkövettek.
Amikor rájön, hogy gazdája életben van, Samu természetesen nem hagyhatja Frodót az orkok karmai között. Így még egyszer hatalmas önzetlenségről tesz tanúbizonyságot, és bemerészkedik az oroszlánbarlangba. A hobbitok, ahogy Gandalf is mondja, mindig meg tudják lepni az embert gyakorlatias hősiességükkel. "Samu egyszerű, feltételek nélküli szeretete a kulcs… elengedhetetlen ahhoz, hogy elemezzük a karakterét." - Írja Tolkien egyik levelében. A hobbitok igazi erénye a szeretet. Ez, egy kis bátorság, és az orkok marakodása elég ahhoz, hogy Samu megmentse Frodót. Samu így válik Propp "mágikus" segítségévé, = szeretet, ami pedig ha belegondolunk, a legnagyobb varázserejű dolog a világon.
Ismét felfedezhetünk egy olyan vonást, ami valószínűleg Tolkien mély hitében gyökeredzik. A szeretet témájának középpontba állítása igencsak keresztény megvilágításba helyezi a GYU-t, és teszi egyszerűségében is magasztossá Samu karakterét.
Samu csak egy kis ideig tölti be a Gyűrűhordozó szerepét, így nem árt neki a Gyűrű gonosz ereje. A toronyban szabad akaratából adja vissza Frodónak - figyelemre méltó tett. Ebben a jelenetben feltárul a Gyűrű legsötétebb oldala: a képesség, hogy teljesen átváltoztassa a hordozóját. Amikor észreveszi, hogy a Gyűrűt elvették tőle, legjobb szándéka ellenére Frodó agresszívé válik és átváltozik - pont olyan Gollamosan viselkedik, mint Bilbó, tolvajnak nevezve Samut.
Itt mutatkozik meg Frodó a Gyűrű által létrehozott "sötét oldala", amit Jung árnyéknak nevez. Az árnyék az énkép, az egó ellentéte, ami felszínre kerülhet minden olyan gondolat által, amit bűnösnek vagy rossznak ítélünk, de ott van a felszín alatt, és esetünkben a Gyűrű hozza elő. Gollam pedig maga az árnyék megtestesülése, Frodó sötét oldala.
Bilbó maga játssza ki a sárkányt, de nem ő öli meg. Tolkien műveinek másik komplex aspektusa a hősszerepek szétosztása. A hobbitban két hősünk van, Bilbó, és a kisebb szerepet kapó Bard, mint a sárkányölő hős.
A GYU-ban a hősszerepek méginkább megoszlanak, pont úgy, ahogy a történet is több szálon fut. Gandalf és Aragorn az isteni hőstípus megtestesítői - nemesi származásúak, ők a vezetői a Nyugat Seregeinek. Samu és Frodó számunkra a nyilvánvaló hősök, mivel ők azok, akik elvégzik a legfontosabb, legveszélyesebb feladatot. De pl. hős Trufa is, hiszen Éowynnal együtt legyőzi a Nazgúlok Urát. Még Gollam is hősszerephez jut, vagyis inkább anithősihez - hiszen ő az aki elpusztítja a Gyűrűt.
És így tovább - majdnem az összes főszereplőt felsorolhatnánk, hiszen mindegyikük végrehajt egy vagy több hősi tettet. Ebben mutatkozik meg Tolkien elbeszélőképessége, ahogy képes fenntartani a történet folyamát annyi helyen és szinten.

Mielőtt megnéznénk a küldetés végző fázisát, szóljunk még pár szót Bilbó még egy újonnan felfedezett erényéről - az igazságérzetéről. Szmóg halála után kitör a vita - kié legyen a kincs, ki tarthat igényt rá, és hogy osszák fel? Bilbó megpróbálkozik a közvetítőszereppel, de mindkét oldalon elutasításba ütközik. Látja azonban, hogy Tóváros népe segítségre szorul, mivel Szmóg elpusztította a városukat, így nekikadja a saját részét a kincsből.
Amikor Bilbó az Őskövet választja ki, mint saját részét, újabb lépést tesz előre. Most már a társaság teljes jogú tagjának tartja magát, anélkül, hogy kikérné a törpök véleményét, egyedül dönt, pont úgy, mint Samu.
Igazságérzete akkor mutatkozik meg, amikor Tóváros lakóinak adja az Őskövet, együttérzésről és önzetlenségről - erkölcsi bátorságról - téve tanúbizonyságot. Ki hinné, hogy ez lett abból a hobbitból, aki annyira vonakodott mindenfajta kalandtól a történet elején?

Ahogy átlépünk Frye sémájának második fázisába, ami a végső küzdelem, eltérést figyelhetünk meg a két mű között. A Hobbitban csak egy végső konfliktus van, amelyben a Jó és a Rossz erői csapnak össze, ez a "befejezés, ami kerekké teszi a történetet." Ez egy klasszikus befejezés, egyetlen nagy végkifejlet, amely meghatározza a történet végét. A GYU-ban egy sokkal komplexebb klimatikus befejezést láthatunk. A végső csata a Jó és Rossz erőkkel a két oldalon itt is megvan, de nem ennek a csatának a kimenetele jelenti a végső győzelmet. Az igazi élet-halál harcot Mordor földjén vívja Samu és Frodó, akik megpróbálják eljuttatni a Gyűrűt a Végzet Hegyébe, és ezzel végleg legyőzni Szauront.

A hobbitban minden kicsinyes csetepaté, ami a kincs körül folyt, hamar elfelejtődik amikor támadnak az orkok. A szereplők összefognak, és együttes erővel szállnak szembe a közös ellenséggel az Öt Sereg Csatájában - rájönnek, hogy mindannyian egyazon oldalon, a jó oldalon állnak.
Bilbó szerepe az ÖSCS-ban nem túlzottan fontos, de valahogy belekeveredik, és ez az élmény legszörnyűbb élménye lesz: "Ilyen borzasztóságot Bilbó még soha életében nem tapasztalt, s mikor átélte hevesen gyűlölte." Társai nagy veszteségeket szenvednek el, barátai meghalnak, Thorin halálos ágyánál Bilbó is ott áll. Épp ahogy Tolkien is sok barátját veszítette el a háborúban, úgy Bilbó is.

De minden jól végződik, és Bilbó és Thorin kibékülnek, és igaz barátként válnak el egymástól. Bilbót végre elismerik, mint a társaság hasznos tagját, és végre megadják neki azt a tiszteletet, amit eddig hiányolt. Végül a kincset egyenlő részben felosztják a győztesek között, és a küldetés véget ér - a gonoszt legyőzték, ill. a hiány pótlása megtörtént: Tóváros újjáépül, a törpök kincsét meglelték. -> klasszikus proppi séma.

Nézzük Frodó és Samu küldetésének utolsó szakaszát, Gorgoroth síkságain. Frodó egyre gyengül, és az utazás eme része szinte teljes egészében Samué. Mindent meg kell tennie, hogy segítse és bátorítsa a gazdáját, és amikor ezzel kudarcot vall, letörtnek és tehetetlennek érzi magát.
Végülis elérik a Végzet Hegyét, de a Tűz Kamrájában végzetes fordulat következik be. Frodó nem várt dolgot cselekszik: "Hát megérkeztem… de most mégsem azt teszem, amiért idejöttem. Mert nem akarom. A Gyűrű az enyém!" Úgy dönt, hogy megtartja a Gyűrűt, felhúzza az ujjára, és végleg behódol az örök kísértésnek, ami küldetése kezdete óta vele volt.
Miért dönt úgy Frodó, hogy megtartja a Gyűrűt? Keenan is erre a kérdésre keresi a választ: "Hogy mit is ígér Frodónak a Gyűrű, azt nem tudjuk. De biztosak lehetünk benne, hogy a hatalom, a teljes dominancia ígérete a legvalószínűbb." Azzal, hogy az ujjára húzza, megtagadhatja a halált, képes késleltetni azt: halhatatlanná válhat.
Frodó döntése egy teljességében önző döntés, amit a Gyűrű gonosz hatalma idéz elő benne, megmérgezve az elméjét, dönt Frodó helyett is.

Frodó legyőzetett. Engedett a gonosz csábításának, a kísértésnek. Itt mutatkozik meg, hogy miért nem szabad konkrét párhuzamot vonnunk Krisztus illetve Frodó között - ha eddig nem is, most nyilvánvalóvá válik. Krisztust szintén megkísérti a Sátán a kősivatagban, de ő ellenáll, és Istenben való erős hitével győzedelmeskedik.
Frodó ebben az értelemben elbukik, amikor enged a Gyűrű csábításának - bár a felsőbb hatalom Középföldén is létezik, Frodó nem áll vele olyan szoros kapcsolatban, hogy hitével képes legyen ellensúlyozni Szauront.

A másik élet-halál harcot Minas Tirth erői és Szauron szolgái vívják Cormallen mezején. Megállapítottuk, hogy ennek a csatának a kimenetele nem dönti el az egész konfliktusnak a kimenetelét. Ha Szauron elpusztítja a Nyugat Seregeit, Frodóban még mindig reménykedhetnek. Illetve, ha a jó erői győznek, akkor pedig nincs vége a harcnak addig, amíg a Gyűrű létezik, tehát a győzelem csak ideiglenes lehet. De ez a csata, éppúgy, mint a pelennori, nagy jelentőséggel bír, hiszen amíg képesek ellenállni, addig időt nyerhetnek Frodónak, elfordítják Szauron szemét saját földjéről. A remény még tovább él.

A Végzet Hegyénél ekkor nem várt segítség érkezik. Bár Frodó láthatatlan, Gollam mégis képes rá, hogy megtalálja, és megtámadja, ujjával együtt a Gyűrűt is leharapva Frodó kezéről. Örömében, hogy újra az övé a "Drágaszág", fel-alá táncol a szakadék szélén, és egy óvatlan pillanatban belezuhan a katlanba, a Gyűrűvel együtt. Ez a vég talán kissé triviális, de a cél teljesült - a Gyűrű megsemmisül. Itt igazolódnak be Gandalf szavai, hogy Gollamnak még igenis lesz szerepe az események alakulásában. Gollam bizonyos mértékben itt feloldozást nyer bűnei alól, hiszen halálával - bár akaratlanul - jócselekedetet hajt végre, és Frodó maga is megadja neki ezt a feloldozást: "Így hát bocsássunk meg neki! Mert a küldetés teljesült és most mindennek vége."
Ezzel együtt teljesül Propp 26. funkciója is - "a küldetést teljesítik." Frye a csonkítást úgy emlegeti, mint a küldetés-romance-ok gyakori elemét: "gyakran ez az ára a bölcsességhez, és hatalomhoz jutásnak". Frodónak azért kell a csonkítást elszenvednie, hogy visszaszerezze a bölcsességet, amit átmeneti őrületében elvesztett. Itt a bölcsesség nem új, tanult bölcsességet jelent, hanem a józan ész visszanyerését.
A hatalom kérdése már kissé nehezebb. Frodónak meg kell szabadulnia egyféle hatalomtól - a Gyűrű hatalmától - hogy visszaszerezzen egy másik hatalmat - a hatalmat önmaga fölött.
Frodót és Samut végül megmentik, és visszaviszik az élők országába, hogy úgy ünnepeljék őket, mint a valódi hősöket. A küldetés teljesült. Mindegyik hobbit, Bilbó, illetve Frodó és Samu is traumatikus történteken estek át, de életben maradtak, és megérték küldetésük sikerét. Ami még hátravan, az az ünneplés, Propp 27. funkciója, majd a hazautazás a szeretett Megyébe. A küldetés-romance legutolsó szakaszában, az anagnórisisben megvizsgáljuk, hogy milyen hatással is voltak kalandjaik Bilbó és Frodó személyiségére.

Bilbó számára kalandjai az Öt Sereg Csatájával nagyrészt végetérnek. Túl sok ünneplést nem látunk, hisz nincs is sok mindent ünnepelni. Nagyok a károk és a veszteségek, és most a gyógyulás időszaka kezdődik. Bilbó és Gandalf hamarosan elindulnak hazafelé, útjuk eseménytelen és egész kellemes. Nem sietik el az utazást, megállnak Völgyzugolyban, Beornnál, élvezve vendégszeretetüket. Bilbó fáradt, és már vágyakozik Zsáklak csendje és kényelme után. "Lényének Tuk-fele igen elfáradt, de a Baggins-rész naponta erősödött."
Samu és Frodó tetteinek következményei sokkal nagyobbak. Szauront legyőzték, és kiűzetett a világ köreiből. Cormallen mezején a hősöket ünneplik, és a régi barátok újra találkozhatnak. A Királyt megkoronázzák, itt teljesül Propp 31. és utolsó funkciója, a hős házassága - Aragorn feleségül veszi Arwent. Viszont Frodónál, akit főhősként aposztrofáltunk eddig, hiányzik ez a funkció. Számára más út van előírva, és ez az út még nem ért véget.
A hatalmas és hosszantartó ünnepségek után hőseink elindulnak hazafelé.
Mindkét műben, a Megyébe való visszatérés egyáltalán nem olyan, mint amilyenre számítanánk. A hazatérőket káosz és fejetlenség fogadja. Bilbó arra érkezik haza, hogy halottnak hiszik, és éppen a feje fölül akarják eladni Zsáklakot.
Frodó és társai ennél még bonyolultabb helyzetet találnak otthon. Szarumán átvette a hatalmat a Megye és a hobbitok felett. Diktátorként uralkodik, és megkezdte a vidék módszeres elpusztítását, ami eléggé hasonlít a modern technológia és a szennyezés által okozott pusztításra.
A hősök visszatérésével azonban visszatér a bátorság és az elszántság. A négy hobbit már túlnőtt megyebeli társain, több szempontból is. Képesek új életet lehelni beléjük. Felkelést szítanak amelynek végén sikeresen megszabadulnak Szarumántól és bandájától.
A Megye megtisztítása pedig nem Frodó v. Samu nagy kalandja, hanem Trufáé és Pippiné. Ők végre ragyoghatnak hősi szerepükben, és a Megye lakosai ámulva figyelik őket, nem utolsósorban azért, mert megnőttek, és öltözékük díszes. A Gyűrű dolga nem bír túl nagy jelentőséggel a Megyében, sok hobbit egyáltalán nem is értesült a külvilágban történtekről, és arról, h. milyen veszélyben voltak. Számukra csak a Megye ügyei a fontosak, és ebből következik, hogy Trufa és Pippin azok, akik megmentették a "világot". Frodó és Samu a felületes és egyszerű gondolkodású hobbitok szemében elszürkülnek mellettük.
Mások számára ez a fogadtatás talán sértő lenne, de Frodót és Samut nem zavarja, ők azzal is elégedettek, hogy csendben és félrevonulva folytathatják az életüket
Itt akár véget is érhetne a történet, de nem fog. Frodó képtelen elfelejteni mindazt a szenvedést, amin keresztülment, és nem képes folytatni régi életét. Három sebet kell viselnie: a Széltetői Morgul-tőrét a könnyelműségért, a Banyapók csípését a túlzott bizalomért, és elveszetett ujjáét a büszkeségért.
A teher lekerült a válláról a Gyűrű pusztulásával, de a lelki sebei soha nem gyógyulnak be, és nem képes elfelejteni őket, a Megyében mindig rátörnek az emlékek, és meg is betegszik, minden évben a széltetői támadás évfordulóján.
Próbál küzdeni Samu kedvéért, de végül fel kell adnia. Látja, hogy Samu vívódik, az iránta érzett szeretete és az új családja között. "Ne légy szomorú, Samu. Nem húzhat a szíved mindig kétfelé. Egynek és egésznek kell lenned, még sok-sok évig. Még annyi mindenek kell örülnöd […] és annyi minden dolgod van."
Végül Frodó elhagyja a Megyét és csatlakozik barátaihoz, hogy hajóra szálljon velük Nyugat felé. A Gyűrűk és a tündék kora elmúlt - ahogy arra többször is történt utalás a történet folyamán - új kor kezdődik, az emberek kora.
A Gyűrű pusztulásával Frodó ismét többé-kevésbé önmaga lehet, de felül is emelkedik önmagán, ő már nem ebbe a világba való, túllépett a hobbit-léten.
Ez a befejezés igencsak keserédes, de mégis érthető a számunkra, hiszen ennek így kell lennie. Elkezdődött a Negyedkor, a tündék, törpök, mágusok pedig eltűnnek Középföldéről. Bilbó és Frodó tengerre szállnak - Samu pedig hazatér, ahol a békés élet és Rozi várja. "Hát, hazaértem." - mondja ki a végszót.

Ez a befejezés természetesen nem egy klasszikus tündérmesébe illő vég, de ennek ellenére méltó befejezése Tolkien művének. Láthattuk tehát, hogy egy feladat teljesítéséhez néha kevesebb fizikai erő, és sokkalta több lelki tartás szükséges, és ha ezt képesek vagyunk magunkban megtalálni, a leggyengébbek is hőssé válhatnak. Lezárásként pedig hadd idézzem a híres bölcselőt, Lao-Ce-t, aki így ír:
Aki másokat ismer, okos.
Aki magát ismeri, bölcs.
Aki másokat legyőz, erős.
Aki magát legyőzi, hős."

Felhasznált irodalom:
Leif Jacobsen: The Quest for the Empirical Hobbit
W. H. Auden: The Quest Hero
Verlyn Flieger: Frodo and Aragorn: The concept of the Hero
C.G. Jung: Alapgfogalmak lexikona
Marie-Luise von Franz: Archetípusos minták a mesében

Szerző: Szöllőssi Lívia